Ötödször is ellátogathatunk az ogre-mocsárba – Készülőben a Shrek 5

0
6608

Ha eddig azt hittük, hogy a 2010-es Shrek a vége, fuss el véle című alkotással végleg búcsút inthettünk az ogre történetnek, hát tévedtünk. Legújabb hírek szerint 2019-ben debütál a Shrek 5, immár a NBCUniversal gondozásában. A gigavállalat idén vásárolta meg a DreamWorks-öt.

A Disney legnagyobb ellenfeleként számon tartott DreamWorks, számos remekbeszabott animációs filmjei (Z, a hangya, Csibefutam) közül a 2001-es Shrek hozta a legnagyobb sikert. Nem csoda hát, hogy 3 évvel később, 2004-ben elkészült a Shrek 2, ami közel 1 milliárd dolláros bevétele mellett egy Oscart is hozott a gyártóknak. 2007-ben láthattuk a Shrek 3-at, majd 2010-ben az elvileg befejező részt, ami a DreamWorks 20. egész estés animációs filmjeként látott napvilágot.

Az újdonsült tulajdonú NBCUniversal minden bizonnyal úgy véli van még potenciál a nagy zöld mocsárlakóban, hiszen a beharangozott Shrek 5-nek a forgatókönyve is elkészült már, Michael McCullers jóvoltából.

Michael nyilatkozott is a készülő filmről, persze meglehetősen szűkszavúan, de annyit azért elárult, hogy az eddiginél merőben más Shrek van készülőben. A remélt sikerhez szükség is van frissítésre, hiszen fantasztikus bevételei ellenére a Shrek 4 már meglehetősen rossz kritikát kapott, ami annak jele, hogy unni kezdte a közönség.

Egyenlőre csak tippelgetni tudunk, a legvalószínűbb az, hogy az eddigi helyszín megmarad, ám a már megszokott s megszeretett szereplők helyett újakat üdvözölhetünk a vásznon. Legkézenfekvőbb elképzelés, hogy Shrek és Fiona utódainak kalandjaiban vehetünk majd részt. Biztosat csak az első előzetesek után fogunk tudni de a trailerekre még legalább egy évet várnunk kell.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérlek, hogy írd ide a hozzászólásodat!
Kérlek, hogy írd ide a neved!