A júniusban érkező Verdák 3-al extrát is kapunk

Ahogy azt már megszokhattuk a Disney-Pixar párostól, az egész estés alkotásaikat aperitiffel kínálják. Az étvágygerjesztő ebben az esetben természetesen nem ital, hanem egy kisfilm, amit a fő alkotás előtt tekinthetünk meg. Nem lesz ez másként a júniusba mozikba kerülő Verdák 3 című film vetítésekor sem.

Villám McQueen harmadik mozis megjelenése az előzetesek szerint sokkal durvábbra sikerült, mint a korábbi részek. Talán ezt hivatott tompítani a Luo címre hallgató, 6 perces alkotás, ami őszintén megindítóra sikerült.

Lou nem más, mint egy iskolában elhagyott tárgyakból összerakott „báb”. A piros kapucnis pulóverből, baseball labdákból, valamint egyéb elfeledett kütyükből álló lény meglehetősen hasonlít a jellegzetes moped bábokhoz. A történet szerint a suliban talált tárgyak életre kelnek, s egy olyan tanuló (J.J.) ellen fordulnak, aki rendszeresen gyötri társait, elveszi mások játékait. A kisfilmben talán az a legmegindítóbb, hogy pillanatok alatt képesek vagyunk beleélni magunkat a szituációba, hiszen majd’ minden közösségben van olyan, aki piszkálja a többieket. Bizonyára mi is estünk már áldozatául hasonló gonoszkodásnak, vagy a gyermekeink éltek át hasonlót.

A 6 perces történet rendezője Dave Mullins, aki első ízben kap szabad gyeplőt. Közreműködött már, olyan alkotásokban, mint a Szörny Rt., Agymanók, Némó nyomában, de önálló kisfilmmel júniusban fog debütálni. A producer Dana Murray lesz.

Mullins annyit elmondott, történetével arra kíván rávilágítani, hogy a „rossz” gyerekeknek is jár a figyelem, hiszen gaztetteiknek oka van. A Luo című kisfilm ezt a mélyebb mozgatórugót igyekszik megmutatni.

A teljes történetet, azaz Mullins könyörületről szóló képzelt animációs sztoriját június 15-től láthatjuk a harmadik Villám McQueen kaland előtt. Zsebkendőket előkészíteni, Verdák 3-ra fel!

spot_imgspot_img

Subscribe

Legutóbbi csutkaságok

Álomszótár – Értelmezd álmaidat könnyedén

Sokan gondolják elvetve az álmokat, de valójában hatalmas erőforrások...

Különleges és finom epertorták, képekkel

🌸 Eper Torta Különnapokra 🌸 Tavasz van, és az eper...

Miért kell iskolába járnom? Mert az életben nem elég csak YouTube-ot és TikTokot nézni

Szerinted miért kell iskolába járnod? Biztosan felmerült már benned...

Szurikáták – Ismerd meg a kis ragadozókat!

A szurikáták, vagy más néven négyujjú manguszták, a mongúzfélék...

Oroszlánok – Érdekes tények és szórakoztató információk

Az oroszlánok az egyik legismertebb és legnépszerűbb állatfajok közé...

Zsiráfok – A világ legmagasabb állatai

A zsiráfok az egyik legérdekesebb és legismertebb állatok a...

Elefántok – A szárazföldi óriások barátságos világa

Az elefántok az állatvilág egyik legérdekesebb és leglenyűgözőbb teremtményei....

Vuk mesekvíz

Szeretnéd tesztelni, mennyire emlékszel a Vuk rajzfilmre, az egyik...

15 szórakoztató érdekesség a békákról

A természet tele van csodálatos és lenyűgöző lényekkel, de...

A nagy Így neveld a sárkányodat mesekvíz!

Szeretnél egy kalandos utazásra indulni a sárkányok és vikingek...

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...
spot_imgspot_img

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Vuk mesekvíz

Szeretnéd tesztelni, mennyire emlékszel a Vuk rajzfilmre, az egyik legemlékezetesebb és legnépszerűbb magyar mesére? Ez a játék nem csak szórakoztató, de arra is ösztönöz, hogy újra felfedezzük a klasszikus meséket. Vuk története számtalan fontos tanulsággal...

A nagy Így neveld a sárkányodat mesekvíz!

Szeretnél egy kalandos utazásra indulni a sárkányok és vikingek világába? Akkor neked való ez a kvíz! Az "Így neveld a sárkányodat" egy lenyűgöző mesesorozat, ami tele van izgalommal, kalanddal és humorral. A Hibbant-szigeti vikingek és...

A nagy Gru mesekvíz

Üdvözlünk a nagy Gru mese kvízjátékában! Ha szereted a Gru mesefilmeket, és szeretnéd tesztelni a tudásodat a filmekről, akkor ez a 20 kérdést tartalmazó kvíz tökéletes számodra. Izgalmas kérdéseket találsz a filmek szereplőiről, helyszíneiről és...

Különleges és finom epertorták, képekkel

🌸 Eper Torta Különnapokra 🌸 Tavasz van, és az eper is megérkezett! Ezzel a szép gyümölcssel készíthatunk egy finom epertortát, amelyet bármilyen alkalomra el tudunk készíteni. 👨‍🍳 20 különleges epertorta receptet találtok itt: 🥚 Klasszikus receptek🥚 Kreatív változatok🥚...

Miért kell iskolába járnom? Mert az életben nem elég csak YouTube-ot és TikTokot nézni

Szerinted miért kell iskolába járnod? Biztosan felmerült már benned a kérdés, hogy mi értelme van az iskolába járásnak. Az iskolában tanultak valóban felhasználhatóak-e az életben, vagy csak időpocsékolásnak tűnnek? Nos, Hartmut von Hentig Miért kell...