Végre! Megérkezett az Így neveld a sárkányodat 3. magyar nyelvű előzetese

Az Így neveld a sárkányodat első és második része megérdemelten harcolta ki magának a közönség és a kritikusok elismerését is, köszönhetően a szívhez szóló történeteiknek, a lenyűgöző animációjuknak és a kreatív világalkotásuknak.

 

Hablaty és Fogatlan közös kalandjai most a harmadik filmmel véget érnek, és az előzetes alapján úgy tűnik, hőseink minden eddiginél nagyobb kihívás elé lesznek állítva: a Hibbant-sziget lakóinak életét egy Grimmel névre hallgató főgonosz keseríti majd meg, valamint ha ez nem lenne elég, egy hirtelen feltűnő nőstény sárkány és egy eddig rejtettnek hitt világ csak tovább bonyolítják a cselekményt.

A rendezői székben ezúttal is Dean DeBlois foglal helyet, a szinkronhangok is mind visszatérnek, Jay Barucheltől kezdve Kristen Wiigen és a második részben csatlakozó Cate Blanchetten és Kit Haringtonon keresztül a visszatérő Djimon Hounsou-ig és Gerard Butlerig (utóbbira azért kíváncsiak leszünk). Az új főgonoszt pedig az Oscar-díjas F. Murray Abraham (Amadeus) szólaltatja meg és Fogatlan is végre becsajozik egy Fényfúriával.

Íme a magyar nyelvű előzetes:

A magyar bemutatóra sajnos még sokat kell várni, 2019. február 28-án láthatjuk először a magyar mozikban. 🙂

spot_imgspot_img

Subscribe

Legutóbbi csutkaságok

Álomszótár – Értelmezd álmaidat könnyedén

Sokan gondolják elvetve az álmokat, de valójában hatalmas erőforrások...

Különleges és finom epertorták, képekkel

🌸 Eper Torta Különnapokra 🌸 Tavasz van, és az eper...

Miért kell iskolába járnom? Mert az életben nem elég csak YouTube-ot és TikTokot nézni

Szerinted miért kell iskolába járnod? Biztosan felmerült már benned...

Szurikáták – Ismerd meg a kis ragadozókat!

A szurikáták, vagy más néven négyujjú manguszták, a mongúzfélék...

Oroszlánok – Érdekes tények és szórakoztató információk

Az oroszlánok az egyik legismertebb és legnépszerűbb állatfajok közé...

Zsiráfok – A világ legmagasabb állatai

A zsiráfok az egyik legérdekesebb és legismertebb állatok a...

Elefántok – A szárazföldi óriások barátságos világa

Az elefántok az állatvilág egyik legérdekesebb és leglenyűgözőbb teremtményei....

Vuk mesekvíz

Szeretnéd tesztelni, mennyire emlékszel a Vuk rajzfilmre, az egyik...

15 szórakoztató érdekesség a békákról

A természet tele van csodálatos és lenyűgöző lényekkel, de...

A nagy Így neveld a sárkányodat mesekvíz!

Szeretnél egy kalandos utazásra indulni a sárkányok és vikingek...

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...
spot_imgspot_img

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Vuk mesekvíz

Szeretnéd tesztelni, mennyire emlékszel a Vuk rajzfilmre, az egyik legemlékezetesebb és legnépszerűbb magyar mesére? Ez a játék nem csak szórakoztató, de arra is ösztönöz, hogy újra felfedezzük a klasszikus meséket. Vuk története számtalan fontos tanulsággal...

A nagy Így neveld a sárkányodat mesekvíz!

Szeretnél egy kalandos utazásra indulni a sárkányok és vikingek világába? Akkor neked való ez a kvíz! Az "Így neveld a sárkányodat" egy lenyűgöző mesesorozat, ami tele van izgalommal, kalanddal és humorral. A Hibbant-szigeti vikingek és...

A nagy Gru mesekvíz

Üdvözlünk a nagy Gru mese kvízjátékában! Ha szereted a Gru mesefilmeket, és szeretnéd tesztelni a tudásodat a filmekről, akkor ez a 20 kérdést tartalmazó kvíz tökéletes számodra. Izgalmas kérdéseket találsz a filmek szereplőiről, helyszíneiről és...

Különleges és finom epertorták, képekkel

🌸 Eper Torta Különnapokra 🌸 Tavasz van, és az eper is megérkezett! Ezzel a szép gyümölcssel készíthatunk egy finom epertortát, amelyet bármilyen alkalomra el tudunk készíteni. 👨‍🍳 20 különleges epertorta receptet találtok itt: 🥚 Klasszikus receptek🥚 Kreatív változatok🥚...

Miért kell iskolába járnom? Mert az életben nem elég csak YouTube-ot és TikTokot nézni

Szerinted miért kell iskolába járnod? Biztosan felmerült már benned a kérdés, hogy mi értelme van az iskolába járásnak. Az iskolában tanultak valóban felhasználhatóak-e az életben, vagy csak időpocsékolásnak tűnnek? Nos, Hartmut von Hentig Miért kell...