Az Amazonas-vidék őserdeinek védelmében alapítványt hozott léptre Esőerdő Alapítvány néven, s ez jelenleg 15 éves.
Feleségével régóta harcolnak azért, hogy megmentsék a brazil őserdőket és az ott élő népeket.
A POLICE együttes egykori frontembere lassan hatvan éves, de ez tényleg nem látszik rajta.
1951. október 2-án született Gordon Matthew Thomas Sumner néven az angliai Newcastleban – Wallsend.
Apja, Ernest szerelő és tejüzemi tulajdonos volt, anyja, Audrey fodrász és kisegítő nővér volt – mindketten elhunytak.
Testvérei: Philip, Angela és Anita.
Gyerekként énekelt a helyi katolikus kórusban, de ma már vallása a ZENE.
Miközben munkanélküli segélyen is élt egy darabig, édesapja üzemében segített. Később volt buszon jegyellenőr, fizikai munkás építkezéseken, kisegítő az adóhivatalban. Egy ideig 2 egyetemre is járt, majd abbahagyta és szülei nyomására tanárképző főiskolát végzett, ahol angol és ének-zene szakon diplomázott 1974-ben.
Egy ideig tanárként dolgozott, de esténként már a helyi zenekarokban játszott.
Első házassága 5 évig tartott Frances Tomelty színésznővel, született egy fiuk, Joseph, aki a Fiction Plane gitárosa, majd válásuk után született meg a kislányuk Fuchsia Katherine, igy az I Miss You Kate c. dalt neki írta annak idején.
1980-ban ismerte meg a második feleségét (ő lett a válóok), Trudie Stylert, aki szintén színésznő, producer és számos jótékonysági akció szervezője.
Négy gyermekük született: Brigitte Michael (1984), Jake (1985), Eliot Paulina Styler (1990) és Giacomo Luke (1995).
Sting egyik otthona Angliában van (három helyen: Wiltshire, London, Cumbria), a másik Olaszországban (Toszkána), a harmadik New Yorkban (ahol jógaközpontjuk is van a nejével) és a negyedik Malibuban (Kalifornia).
Számos hangszeren játszik: gitár, basszusgitár, mandolin, zongora, pánsíp, harmonika, bőgő, lant, s mondanom sem kell, kiválóan ÉNEKEL.
Northumbriai ifi-futóbajnok volt 100 yardon, Police korában kocogott és szörfözött, de jelenleg is sakkozik, jógázik, motorozik, s el ne feledjem: fiatalkorában az iskola női focicsapatának volt az edzője. Ma is rajong a fociért.