Paulo Coelho író
Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született Rio de Janeiro-ban középosztálybeli családban.
Édesapja, Pedro, mérnök volt, édesanyja, Lygia pedig háztartásbeli. Paulo 7 évesen már a Rio de Janeiro-i Szent Ignác Jezsuita Iskolába járt, s itt érintette meg őt az írói ihlet, a múzsa. Első irodalmi díját az iskola versíróversenyén nyerte. Ámbár szülei más pályát álmodtak meg gyermeküknek, mérnököt akartak belőle faragni, Paulo azonban író akart lenni. Miután elolvasta Henry Miller Ráktérítő című könyvét, szembe szállt szülei intelmeivel. Hippi lett, végigcsavarogta Európát, Mexikót, Észak-Afrikát és Dél-Amerikát. Volt sikeres dalszövegíró, televíziós forgatókönyvíró s mindenekelőtt színjátszó csoportban tanult. Apja már azt gyanította róla, hogy kicsit dilis a fia, kétszer is ideggyógyintézetbe záratta az akkor 17 éves lázadó kamaszt. Paulo hajthatatlan volt, újságírói pályába kezdett, színjátszást tanult, s mivel akkoriban a színházakat az erkölcsi fertő melegágyának tekintette a jómódú középosztály, Paulot ismét orvoshoz irányították, hogy kigyógyítsák lelki tévelygéseiből. Az orvos azonban megállapította, hogy Paulo makkegészséges, megvannak a saját álmai s ezeket nem hajlandó feladni. Paulo a későbbiekben a szülei kedvéért egy ideig jogot tanult, majd megint visszatért a színházhoz. 25 éves korától már tanulmányozta a természetfeletti jelenségeket. Gyalog tette meg a 830 km-s zarándokutat Santiago de Compostelába. Mestere, Petrus 11 olyan lelki gyakorlatot sajáttíttatott el vele, amelyek által emberfölötti képességekkel bír. Emberünk egy ideig színházigazgató lett, majd gondolt egyet és 30 évesen Londonba költözött. Vett egy írógépet és laza tempóval írni kezdett. 1979-ben találkozott a nagy Ő-vel, később feleségül vette és máig is együtt élnek. 1993-ban 50 000 példányban adták ki Az alkimista c. könyvét, melyet Brazíliában már 5 évvel azelőtt megjelentettek, s azóta pedig 56 országban forgalmazták. 1999-ben a világ legeladottabb írójának nyilvánították. A New York Times szerint az író könyvei hatással voltak emberek millióinak életére. Paulo Coelho számos nemzetközi díjban részesült, elnyerte a WEF (davosi Világgazdasági Fórum) Crystal díját, a Francia Nemzeti Becsületrend lovagi címét, 2002-ben pedig a Brazil Irodalmi Akadémia tagja lett. 2005-ben a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. Könyvei világszerte ismertek – Magyarországon rangos helyet képviselnek a regényei.
|