Dustin Lee Hoffman (Los Angeles, 1937. augusztus 8. – ) kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, producer, Új-Hollywood legendás színészgenerációjának tagja.
1937. augusztus 8-án, Los Angelesben látta meg a napvilágot Dustin Hoffman, orosz emigráns édesapja, Harry, és az amatőr színész édesanyja, Lilian elsőszülött gyermekeként. Dustin - veleszületett bizonytalansága és ingatag önértékelése ellenére - színészi ambíciókat dédelgetett, de a középiskola után a Santa Monica-i főiskolára iratkozott be, ahonnan két év múlva rossz eredményei miatt eltanácsolták. Előtte még elvégzett itt egy színészkurzust, mivel azt mondták, azon nem lehet megbukni. Az elkövetkezendő években Dustin Hoffman több oktatási intézményt látogatott: többek közt a Los Angeles-i konzervatóriumban és a Pasadena Playhouse-ban tanult, majd jelentkezett a Broadway-en, de mivel nem talált szerepet, felcsapott szendvicsembernek. Ezt követően többszöri nekirugaszkodás után felvételt nyert Lee Strasberg legendás színiiskolájába, ahol az ő és szobatársa (aki egy konyhában szállásolta el) nevét később feltüntették azon a „szégyentablón”, amelyen a legtehetségtelenebbnek tartott növendékeket tartották számon „Legkevésbé valószínű, hogy sikert arat” címszó alatt. A szobatársat Gene Hackmannek hívták.
Hoffman később elszegődött Bostonba, az ottani színházhoz, majd visszatért a Broadway-re, ahol segédrendezőként és színészként egyaránt foglalkoztatták. Egy Alan Arkin által rendezett bohózatban figyelt fel rá Mike Nichols filmrendező, és rögtön szerepet ajánlott neki Diploma előtt című filmjében. Hoffman kapva kapott az alkalmon, és úgy tűnt, véget ért a szamárlétra fokainak taposása, hiszen Nichols drámai mélységeket hordozó filmjében a fiatal Hoffman érzékeny alakítására az egész világ felfigyelt. Az ifjú színészt Benjamin Braddock szerepéért rögtön Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték. Hoffmannak azonban nem szállt a fejébe a dicsőség, és visszatért a színpadra is, ugyanakkor filmes szekere is meglódult. Western hátterű filmek következtek, mint az Éjféli cowboy Jon Voighttal, vagy a Kis nagy ember Faye Dunaway-jel és Martin Balsammal, és előbbiért BAFTA-díjat nyert. Hoffman az újabb sikerek hatására zsinórban kezdte gyártani a filmeket: Sam Peckinpah legendás thrillerének, az 1971-es Szalmakutyáknak is főszereplője volt, majd Steve McQueen mellett főszerepet játszott Franklin J. Schaffner híres kalandfilmjében, a Pillangóban. Hoffman, aki előtt sarkig tárultak a hollywoodi mozi kapui, időről-időre visszatért a színpadhoz is: a Broadway-en rendezőként is debütált, majd a főszerepet játszotta Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában, és az előadás televíziós változatáért Emmy-díjat kapott, de volt színpadon Shylock is A velencei kalmárban.
Az 1976-os Az elnök emberei volt a következő jelentős filmsikere, amelyben Robert Redford oldalán a Richard Nixon-botrány részletei után nyomoz. Majd a lesújtó politikai körképpel megterhelt mozi után 1979-ben a Kramer kontra Kramer társadalomkritikus drámájáért elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.
Következő sikerében, az Aranyoskámban kivételes átváltozóművészetének legjobb példáját adta: nőszerepben idétlenkedte végig Sydney Pollack filmjét Jessica Lange oldalán, és ismét díjakkal halmozták el. Második Oscarját azonban egy újabb társadalmi dráma, az Esőember hozta meg számára, amelyben Tom Cruise alakította karakter autista bátyját, Raymondot keltette életre. Hoffman tökéletesen mutatta meg a kiszolgáltatott, magányos férfi lélekrajzát, visszafogott mimikája és nehézkes beszéde legendássá vált.
A '90-es években Hoffman további kasszasikerekkel folytatta, de egyre többször bukkant fel apró epizódokban. Játszott kevésbé eredményes mozikban is, így a Hookban, a Billy Bathgateben, vagy a Mondvacsinált hős-ben, de a nagyszabású szuperprodukciók, mint A vírus, vagy A gömb sem kerülhették el, és természetesen a filmdrámákhoz is visszatért. A Sleepers - Pokoli lecke c. alkotásban alkoholista védőügyvéd, az Amikor a farok csóválja… c. politikai- és médiaszatírában pedig flegma, bogaras filmproducer volt. Barátjával, Gene Hackmannel 2003-ban szerepelt először együtt filmvásznon, Az ítélet eladó c. tárgyalótermi drámában. Emellett olyan mozikkal folytatta, mint a 2004-es Én, Pán Péter, a 2006-os A parfüm: Egy gyilkos története, vagy a szintén 2006-ban forgatott Felforgatókönyv.
Robert De Niro és Al Pacino mellett ő az amerikai filmszínészet koronázatlan királya, s ahogy egyik filmcíme is ráragadt személyére, ő a Kis Nagy Ember.
Igazi kaméleon a szakmában, szerepei során úgy alakul át a személyisége, hogy döbbenetes. A legösszetettebb szerepeket bízták rá és csodálatosan formálta meg mindegyiket.
Fantasztikus színész, s hiába múlt el hetven, még az idő sem igen fogott rajta.