A "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre sok poénos választ lehet adni, de istenigazából legtöbbször mégsem a gyermekkori álmok válnak valóra. Hogy is mondhatta volna Sváby András például tíz évesen, hogy televíziós műsorvezető lesz majd felnőtt korában, amikor akkoriban bizony még nem kábított bennünket ennyire a televízió s a gyermekek azt sem tudták, mi fán terem a műsorvezetés, média, újságírás. Azt is nehéz lett volna megálmodnia, hogy egy időre Kínába költözik majd, s onnét tudósít a Magyar Rádiónak.
Sok fontos lépés... az ember így jut előre vagy magasabbra a létra fokán. És Sváby András mindig mert lépni – egyre nagyobb fába vágta a fejszéjét. Láthattuk őt a Magyar Televízió Esti Egyenleg és Objektív műsoraiban, hallhattuk őt a Magyar Rádió Krónika című műsorában.
Az ismert televíziós Napló című műsora (TV-2) a magyar televíziózás legnézettebb műsora volt, hetente több mint kétmillió nézőt csalt a képernyő elé.
Sváby András ősz óta a Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs Intézetének igazgatója.

Hol születtél, hol cseredtél fel, költöztetek-e a gyermekkorod során?
Budapesten születtem, az iskoláimat is ott végeztem, de amikor röviden válaszolok erre a kérdésre, csak azt mondom, hogy kisoroszi gyerek vagyok. Pólyás baba korom óta kamasz koromig ugyanis minden hétvégét, ünnepnapot és vakációt a dunakanyari kis faluban, Kisorosziban töltöttem. A szüleim ott béreltek egy parasztházat, majd vásároltak is egyet. A falu befogadott, sok barátom volt ott és jó volt pestiként egy kicsit vidéki lenni abban a gyönyörű kis faluban. Ma is gyakran járok arra, szeretem a Dunakanyart.

Mi volt a kedvenc játékod pici gyermekként? Mit szerettél enni? Milyen meséket hallgattál legszívesebben, s néztél rajfilmeket a televízióban apró törpeként?
Az apró törpével véletlen ráhibáztál valamire. 1.65 kg-mal születtem ugyanis. Ezt ma nehéz elképzelni, ha valaki rám néz. A szüleim sem gondolták, hogy egyszer egy közel 190 cm-es fickó válik majd belőlem. Sokáig az utolsók között voltam a tornasorban, majd elkezdtem nyúlni, és egy év alatt én lettem az egyik legmagasabb az osztályban. Jóevő voltam, a karalábén és a karfiolon kívül mindent megettem. Érdekes, a főtt karalábét azóta sem szeretem, már a szagától is kiver a hideg. Amúgy, azt hiszem, én vagyok az első Lego nemzedék, nekem már volt gyerekkoromban legóm – imádtam rakosgatni a kockákat. Kedvenc mesém pedig Kiplingtől a Kis Elefánt volt. A nagymamáim és szüleim is sokat meséltek nekem.

Jártál-e oviba, vannak-e még innét emlékeid vagy csak, amit a szülők mesélnek viccelődve?
Jártam, persze. A legerősebb emlékem az oviból, hogy soha, egyetlen alkalommal se tudtam aludni délután. Én játszani akartam, nem aludni. Borzalmas volt, hogy állandóan végig kellett virrasztanom, amíg a többiek aludtak. Érdekes, hogy a nagyobbik kisfiam (merthogy van egy kisebbik nagyfiam is), Tomika örökölte ezt a szokásomat. Ő sem aludt soha az oviban.

Szerettél-e suliba járni, volt-e utált vagy kedvenc tantárgy? Ekkoriban mi jött a suli után – játék, horgászás, önképző körök, ministrálás?
Az iskolát szerettem. Bizonyos órákat ki nem állhattam, pontosabban azokat a tanórákat nem szerettük, ahol nem volt jó a tanár. Általános iskolában a matematika és az orosz nyelv volt a szenvedés, gimiben pedig a történelmet utáltam a legjobban. Ma, felnőtt fejjel látom, mekkora a tanár felelőssége, hogy megszerettet egy tantárgyat a diákkal vagy esetleg megutáltat. Soha nem bocsátom meg gimnáziumi történelemtanárnőmnek, hogy évfolyamokkal tudta meggyűlöltetni a történelmet.
A suli utáni program a játék a haverokkal vagy sport, majd tanulás volt, mindig ez töltötte ki a délutánjaimat. Horgászni sokat jártam, de csak a vakáció alatt a kisoroszi haverokkal.

Mit válaszoltál akkoriban a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?

Mondtam én mindent, de az igazság az, hogy fogalmam sem volt, mi akarok lenni. Csodáltam azokat a haverokat, akik már gyerekfejjel tudták, hogy fogorvosok, közgazdászok vagy mérnökök szeretnének lenni. Kb. húsz éves voltam, amikor rájöttem, mi érdekel istenigazából...

Mik voltak a hobbijaid? A középsulit Te választottad meg magadnak vagy a szüleid?

A Kölcsey Gimibe jártam, amit én választottam ki. A francia nyelv volt a szempont, szerettem volna az angol mellett egy másik nyelvet is tanulni. Az igazat megvallva nem sok hasznát vettem a francia nyelvnek később, meg is kopott már a tudásom. Az angolt viszont napi szinten használom. Gyerekkori hobbim, a németjuhász kutyám, Brunó okítása volt. Nagyon intelligens állat volt, sajnos, 8 éves korában elpusztult. Azóta is mindig van kutyám, most éppen egy infantilis labrador, de volt már pulim és keverékkutyám is.

Már az egyetem alatt újságíróskodtál? Készültél a médiabeli szereplésre? Hogyan kerültél a televíziós szakmába, mi volt az első polgári foglalkozásod?
A főiskola alatt kezdtem el rádiózni, a Magyar Rádióban, a Krónika rovatban. A végén már többet jártam a rádióba, mint az iskolába. Szenvedélyemmé vált ez a munka. Voltam asszisztens, lapszemlés, riporter, szerkesztő, műsorvezető, a rangéltra minden fokán álltam. A legszebb korszak az a másfél év volt, amíg a rádió külföldi tudósítója voltam Pekingben. A televízióba Bánó András hívott, aki felfigyelt a rádiós munkámra. Mai napig hálás vagyok neki ezért.

Mikor léptél fel először a nagyközönség előtt, emlékszel a legelső televíziós szereplésedre, izgultál, verejtékeztél, féltél?
Az első televíziós élő adásom előtt félem a legjobban. Minden bajom volt, azt hittem, kiugrik a szívem a helyéről, úgy dobogott. Aztán baki nélkül lement az adás, és azóta az élő műsorhoz is hozzászoktam, már nincs lámpalázam.

Mit üzensz a gyermekeknek?

Játszanak sokat! Irány a jó levegő! És nem kell mindig tévét nézni!!!