Festményei bejárták Európát és Amerikát. Versei ismertek Izraelben és pár éve Magyarországon és Felvidéken is. Magyarul megjelent verseskötetével bemutatkozott Budapesten és Komáromban, ahol a verseit költészeti térjáték kíséretében osztotta meg közönségével.
Hosszú utat göngyölít fel az élete, tele kalandokkal, megpróbáltatásokkal, sikerekkel, célokkal és vágyakkal.
Gyermekkora óta Izraelben él, ám anyanyelvét, a magyart a mai napig beszéli, mint mondja, természetes ez, hiszen a szülőföldjén magyarul beszélnek, s az ő szülőföldje Felvidék.
Jelenleg egy ugrásnyira lakik Betlehemtől és Jézus sírjától. Az odavezető út csillagokkal van kivilágítva.

Hol születtél és hol cseperedtél fel?
Komáromban születtem 59 évvel ezelőtt, augusztus 11-én. Egy évesen kerültem ki Izraelbe, mivel kivándoroltak a szüleim. Haifa mellett egy kis városban nőttem fel, nem messze a Földközi tengertől, a Karmel hegy tövében, ragyogó homokdombok mellett. Ott jártam suliba is.

Hogyan alakult aztán a tinikorod? Hol jártál középsuliba s hová kerültél azután?
Ugyanott jártam középsuliba is, majd bevonultam katonáékhoz, katonatisztként dolgoztam egy irodában, majd belevágtam az egyetembe, de abbahagytam egy idő után és férjhez mentem. Született két fiam s bizony mára már unokáim is vannak.

Ne ugorjunk minden elébe, mesélj először a te gyermekkorodról. Mi volt a kedvenc játékod?
Babáztam, Angliából kaptam egy Hanna babát, nyitotta és csukta a szemét, papírból készítettem részére babaruhákat. A háború után nem volt sok játékom, ám volt egy aranyos mackóm, Butka, megettem a szőrét. Beszélgettem is vele, a társam volt.

Van testvéred?

Másfél évvel fiatalabb hugom van, akivel vagy játszottam, vagy veszekedtem. A szomszéd gyermekekkel is szerettünk játszani, főleg a kertben. Mindig hazavártuk az aput munkából, aki rendszerint valami finom édességel lepett meg minket.

Szerettél suliba járni?
Nem mondhatnám, eleinte semmit sem szerettem ott, hintáztam a széken, a tanítónéni ezért mindig megszidott, majd kivette alólam a széket, és én ráültem az iskolatáskámra. Jól tanultam, talán ezért is untam az iskolát. Ha szerettem a tanítónénit, akkor jó volt a suliban, ha nem kedveltem őt, akkor szenvedtem a sulitól. Ha szerelmes voltam, akkor imádtam suliba menni.

Mit terveztél, mi leszel ha nagy leszel?
Tűzoltó… na meg édességboltam akartam dolgozni. Mindenki úgy saccolta, hogy tanítónéni leszek, szemüveges voltam, jól tanultam, s olyan okoskának tartottak. Verseket írtam tiz évesen, apám büszke volt rám, bevitte a verseimet a munkahelyére is. Ahogy nődögéltem, mindenfélét tervezgettem, de akkor már csak egyet nem tudtam igazándiból, hogy mi lesz belőlem. Egyszer 14 évesen Jeruzsálemben kirándultam, voltam az egyetemen, ahol biológiát és kémiát szerettem volna később főiskolai tanárként tanítani.

Mik voltak a hobbijaid?
Szerettem rajzolni, nem volt pénzünk képezni magam, igy egyedül csiszolgattam a rajztudásomat. Kis lakásunk volt, sok hely nem volt ahhoz, hogy igazi kis műtermet varázsoljak magam köré. Tíz évesen kis gyerekeket tanítottam, hogy legyen egy kis pénzem, amelyen enciklopédiát szerettem volna vásárolni. A szüleim csak magyarul beszéltek otthon, így szótárból akartam tökéletesíteni a héber szókincsemet. Akkoriban nem volt kötelező a középsuli, sokan tizenévesen már dolgoztak. Engem semmi ilyesmi nem vonzott, csak a fiúk. Gimnáziumba jártam, szerettem a földrajzot, megismerni általa a világot, az embereket. Utáltam tornázni, lógtam az órákról, egyszerűen felálltam és kimentem.
Anyámat is megszidta ezért a tanár.

Voltak emlékezetes veszekedések a hugiddal?

Volt bizony. Anyám vett nekem festéket, s nem akartam odaadni a hugomnak, csak a fehér színt voltam hajlandó kölcsönözni, azzal meg nem tudott sokat kezdeni. Mérgében összetörte, én meg sirattam a festéket a kertben. Egy pásztorfiú ment el arrafelé, meglátott engem és adott nekem egy csokor virágot. Vége lett a búnak, minden bánatom elszállt. Egyszer meg rácsuktam a hugom kezére az ajtót, apám megmérgedt, elvitt egy beduin sátorba, hogy maradjak ott, ha rossz vagyok. Büszke voltam, nem ijedtem meg, mondtam, ott maradok, miért ne?

Mikor jártál először külföldön?

Felnőttként, 1983-ba kerültem el Németországba kiállítani a festményeimet. Ekkor voltam 35 éves. Izraelből csak repülővel vagy hajóval lehetett utazni. Izgalmas volt.
Fiatalon is művészkedtél vagy az igazi alkotások felnőttkorban jöttek?
Gimisként is írtam verseket, de szégyenlős voltam, eltitkoltam az alkotói szenvedélyemet, naplót írtam, minden titkom ebbe került. A férjem is művész akart lenni, vele osztottam hát meg először az álmaimat. Akkor mentem el rajzképzésre, mikor már összeházasodtunk. Együtt rajzoltunk otthon, majd később alapiskolásoknak kezdtem rajzot tanítani. Amikor megbetegedett a férjem és meghalt, 28 éves voltam, egyedül maradtam a gyermekeimmel s úgy döntöttem, tanulni fogok. Tovább tanítottam a rajzot, Jeruzsálembe költöztünk és négy évet tanultam én magam is az akadémián. Jöttek a kiállítások, sikerek. 1986-ban New Yorkban volt kiállításom. Ott írtam egy verset, amely megindított, s folyamatos írásra késztetett. Majd tovább tanultam megint, de már irodalmat. Megjelent aztán az első verseskötetem, majd elkerültem Párizsba, ahol festettem és írtam fél évig.

Mit üzensz a gyermekeknek?

Hogy ne féljenek megvalósítani az álmaikat, amelyek igenis teljesülhetnek, csak hinni kell önmagunkban.
Szeressék az életet, legyenek boldogok. Ez volt az én célom is mindig.