MIKOLA PÉTER dalait hallgatva úgy érzem magam, mintha a lelkemben örökké tavasz, csobogó patak és sok kis tündér lakna. Mintha a bánatra gyógyír lehetne a dalban elhangzó kedves ígéret, mintha a szív attól is repesve dobbanna, hogy megérinti a zenei albumon megnyilvánuló végtelen szeretet, kedvesség, játékosság, a csengő-bongó szavak varázslatos hatalma.

Ezek a dalok szívből szólnak és a hallgatót arra késztetik, hogy repüljön, szárnyaljon, nevessen és búslakodjon, együtt a dallammal, üzenettel – mert ezek a dalok élnek, gyógyírként hatnak a szürke hétköznapokban és meleg lángként teszik meghitté családi ünnepeinket, gyermekrendezvényeinket, suli-ovi műsorainkat.

Hallgassuk meg MIKOLA PÉTER vallomását a gyermek-kamaszkoráról, a nagybetűs életről és kislányáról, Zorkáról.

Hol születtél, hol telt a gyermekkorod és mivel telt? Milyen emlékek jönnek elő legelsőként e kérdés hallatán?

- Budapesten születtem, szinte, azóta Csepelen lakom.
Egy családias, sokparkos lakótelepen telt a gyerekkorom.
Ahol, kortársaimmal önfeledt játékkal múlattuk az időt.
Játszottunk indiánost, sárkányt eregettünk, fociztunk, vagy éppen gombfociztunk, amíg ránk nem sötétedet.
Apró koromból a meleghangulatú esték maradtak meg.
Apám mesélt, vagy édesanyám énekelt, sokat társosoztunk.
Valami megalapozódott abban az időben.

Mi volt az ovis jeled, meg tudnád mondani? Voltak barátaid az óvodában?

- Az óvodában szánkó volt a jelem.
Szerettem, mert olyan fiús volt.
Richter Petya volt a barátom, és Etának hívták a kislányt, aki vonzotta a tekintetem, mint mágnes a vasat.
A haját nem cibáltam meg, de néha megdobáltam homokkal, hogy tudja, hogy szeretem. Petyával fiús játékokat játszottunk.

Mit válaszoltál gyerekként a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?

- Szerettem volna legkisebb királyfi lenni, mert mindig ő nyerte el a királylány kezét, s a király fele királyságát. Boldogan éltek együtt, míg meg nem haltak. De voltidő, hogy világ legjobb futbalistájának, vagy erdésznek álmodtam magam.

Egyedül játszottál szívesen vagy volt sok barátod? Mi volt a kedvenc elfoglaltság?

- Jobban szerettem barátokkal játszani, mint egyedül. De, ha éppen nem engedték el őket, vagy engem, mindig kéznél volt a képzeletem. A fotelből lehetett sportkocsi, tengeralattjáró, vagy egy pokróc felhasználásával titkos rejtekhely. Természetesen voltam, Winetou, Tenkes kapitánya, Simon Templár Autókártyáztam, gombfociztam, vagy rúgtam a téren a srácokkal a port.

Milyen volt az általános iskola, szerettél tanulni? Volt utált tantárgy is?

- Zenei általános iskolába jártam, csellózni tanultam. Hálás vagyok énektanáromnak: Slapsi Ilonka néninek. Neki köszönhetem, hogy ha rajtam múlik, nem telik el zene nélkül nap az életemből. Egy újonnan érkezett csellótanáromnak köszönhetem, hogy elment az összes kedvem a csellóóráktól. Ennyit a pedagógus életutat meghatározó szerepéről.

- Nagy kedvvel tanultam a tantárgyakat, amelyeket meg tudott szerettetni az illető tanár, és kényszer, lelki fájdalom volt tanulni azokat a tantárgyakat, amelyek nem tudtak közel férkőzni hozzám. Kamasz koromban, beszólásaimmal röhögtettem az osztályt. Ennek nem örültek a tanáraim. Máig nem éretem, miért?

Hogy telt a kamaszkor? Sportoltál, szerelmes voltál, tanultál, bulizgattál? S hogy indult aztán a nagybetűs élet?

- Kamaszkorom, önkereső, mindent kipróbálni akaró időszak volt. Nagyban meghatározta akkori életem, hogy futbaloztam, heti négy edzésre jártam. A fennmaradó időben barátaimmal ifjúsági klubokba, koncertekre jártunk. A nyarakat táborokba töltöttük. Nem volt időnk unatkozni. Először óvodás koromban voltam szerelmes, azután ötödikes koromtól folyamatosan. Tizenhat éves koromtól gyerekklubokat vezettem, mint két legjobb barátom is. Sokat agyaltunk, mi legyen a foglalkozásokon. Azért tanultam meg gitározni, hogy élmény legyen a közös éneklés, meg azért is mert gitározással jobban lehetet csajozni.

- Egy évig ofszett gépmester voltam a Zrinyi nyomdában. Abban az időben már több iskola csábított tanítani. Az invitálásra elszegődtem képesítés nélküli tanárnak. Voltam napközis nevelő és tanítottam testnevelést. Délelőtt tanítottam, délután lestem, jegyzeteltem nagy tudású testnevelő barátom óráit. Legnagyobb meglepetésemre tanítványaim megnyerték a bp.-i úttörő-olimpiát. Ez a siker eldöntötte további életem egy részét. Elvégeztem a tanárképző főiskolát testnevelés- biológia szakon. A főiskolán alakítottuk egy gyerekeknek játszó együttest. Elterjedt a hírünk, megszaporodtak a felkérések. Akkor kezdtem el dalokat írni. Bátorított, hogy szerzeményeimnek ugyanolyan sikere volt, mint az akkor népszerű gyerekdaloknak. Ekkor szerezem az első működési engedélyem. Félállásban tanítottam, a másik fele időben gyerekműsorokat adtam. Mindkét tevékenység nagy szerelem volt. Tizenkét év után hagytam el a tanári pályát. A tanítás újra megkísértett. Megkeresésre, tíz évet tanítottam ifjú felnőtteket jónevű modelliskolákban. A tantárgyam a „jelenlét” volt. Nagyon izgalmas kirándulás volt számomra és a diákok számára is. Játékokkal fényesítettük a kisugárzásukat, kitárult előttük a világ, elkezdtek látszani, anélkül, hogy feltűnősködtek volna. Közben sokat nevettünk, rengeteg mókás szituáció adódott.

Hány zenei albumod jelent meg? Ki írja a dalszövegeket? Műsorokat adsz elő, énekelsz és mi mindennel foglalkozol még? Belefér más is a zsúfolt előadói naptáradba, életedbe?

Összesen 7 gyerekanyagot készítettem. Ötből készült lemez. A szövegek 90%-át én írtam. A zenék 60%-át. A dalok egy része eljátszható. Sok óvodában használják a nevelő tevékenységben. Olyan szerencsés vagyok, hogy óvodáktól a Rádió Márványteremig, a Parlamenti Fenyőfaünnepségig, mindenhol, ahol vannak gyerekek, játszhattam. Írtam egy mesekönyvet kislányomnak, „Zorka szemével a világ” címmel. Az a megtiszteltetés ért, hogy Ranschburg tanár úr írt ajánlatot a mesekönyvhöz.

Amióta megszületett Zorka lányom, azóta, ha együtt vagyunk övé vagyok teljesen igazán. Feleannyit vállalok. Nincs hiány érzetem. Több ezer előadás után már nem ambicióm, hogy előadásszám csúcsokat döntsek. Néhány éve, majd minden napra jutott előadás. Már más a fontos. Sokat játszom óvodákban, művelődési házakban, céges rendezvényeken. De az élet, és Zorka fontosabb. Nem habitusom nyomulni a nyilvánosság felé. Mindig maguktól jöttek a meghívások, ajánlottak, továbbajánlottak.

Mit üzensz a gyermekeknek?

Azt üzenem a gyerekeknek, amit nekem mondott Levente Péter, amikor 18 éves koromban látta egy foglalkozásomat.
A mondat Örkény I. fejében született:

"Mindenki tud valamit, amit ő tud a legjobban, és senki nem tudja utána csinálni.”

Találják meg, hogy ők miben a legjobbak, hogy azt csinálhassák egy életen át, amit szeretnek.
Azt kívánom nekik : Legyenek boldog boldogítók! Szeretettek, és szeretők.

Köszönöm szépen a sok szép gondolatot!
Köszönöm az interjút!

Lejegyezte, szerkesztette:

Zalaba Zsuzsa