"Vidéken születtem, öt éves koromig kertes házban laktunk, aztán városba költöztünk, egy akkor épült háromemeletes szocreál házba.
A hegy közel volt. Nagyapámmal gyakorta jártuk az erdőt, somot, csipkebogyót gyűjtöttünk amiből nagymamám lekvárt főzött.
A somfa kiválóan alkalmas volt íj készítésére is, mert akkor minden fiú Robin Hood akart lenni.
A rét is, ahol iskola után játszottunk, öt percre volt. Békásnak hívtuk, mert éjjel-nappal kuruttyoltak a békák, akik fűzfák övezte tavacskákban, kis patakban éltek. Ott láttam először tarajos gőtét, csíbort, vizibolhát és a kedves ebihalakat, akik ugye nem is halak -:)-, hanem békagyerkőcök. (Róluk, majd idemásolok a készülő lemezünkről egy dalocskát).
A természet csodája, hogy ezek a valójában II. Világháborús bombatölcsérek és lövészárkok, ezek a tájsebek begyógyultak, és pár év alatt a "békás" a gyerekek paradicsoma lett. Télen, mikor befagytak a vizek, ide jártunk korcsolyázni, érdekes volt látni a titokzatos jég alatti vízivilágot.

Jártam óvodába is, amit én csocsodának hívtam. Cseresznye volt a jelem.

Iskolába járni is szerettem. Leginkább a rajz az ének, később a történelem érdekelt, a kedvenc tantárgyam pedig a magyar irodalom volt.

Olvasni is szerettem, de az igazi öröm a csatangolás, bogarászás volt az erdőn, a mezőn, s játék, bújócska, indiánosdi, na és a gombfoci.

TV akkor még nem volt, csak rádió, - de jó is volt -!

A zenével korán kapcsolatba kerültem, először is a közös éneklés ragadott meg az oviban, az iskolában és a templomban, ahol az orgona hangja is lenyűgözött. Zongárázni már hat éves koromban kezdtem és eleinte bosszantot, hogy míg a többiek fociznak, nekem gyakorolnom, kell, de hamar kárpótoltak az első sikerek.

Középiskolai éveim a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban teltek. Kollégista lettem, elkerültem otthonról, ami eleinte nehéz volt, kiszakadva a családból, de hamar megismertük egymást, új barátságok születtek.
Tanáraimra is szeretettel emlékszem, akik kellően szigorúak voltak, de jólelkűek és hihetetlen nagy tudásúak.

A gomfocit és az indiánosdit a pingpong, a kosárlabda váltotta fel, a zene maradt. Minden délután "vertük" a zongorát és az orgonát is megismerhettem közelebbről, mind a bazilikában, mind a Boldogasszony kápolna barokk orgonáján rendszeresen játszottam.

A legnagyobb zenei élményem azonban a gregorián ének megismerése volt. Négy évig voltam a kórus tagja.
És persze a Beatles, Rolling Stones, Jimi Hendrix engem sem hagyott nyugodni, akkortájt kaptuk az első magnókat, alakítottuk az első zenekarokat.
Mielőtt Budapestre költöztem főiskolai tanumányaim végett, 11 hónapra előfelvételisként besoroztak katonának.
A kollégium után nem volt olyan nehéz elviselni a drillt. A katonaélet nagyrészét a mezőgazdaságban töltöttem az Alföldön. Örülök, hogy megismerhettem a paraszti munkát, hiszen itt is közel kerülhettem a természethez.

Budapesten folytattam zenei tanulmányaimat, klasszikus gitár szakon, majd szitározni tanultam.
Első együtesemet 1976-ban alakítottam C.S.Ö. néven,
1980-tól lettem hivatásos zenész, amikor meghívtak a Kolinda együttesbe.
1984-ben alapítottam a Makám zenekart, idén 25 éve.

A zenélés, a komponálás, a költészet az életem, egyben a hivatásom és a "hobbim" is.
De ha tehetem már menekülök is a városból a zöldbe, víz közelébe.
Főleg a Balaton-felvidéket, a Káli medencét ismerem, de már két éve a Duna-kanyar és a Pilis az új barangolási terület.
Sokat járok koncertekre, kiállításokra, színházba. Minden műfaj érdekel.
Új lemezünk anyagán dolgozom és készül az új gyereklemez is."

Ebi-ebi hal

Az ebi-ebihal

nem hal, nem hal.

Még füle sincsen,

nem hall, nem hall.

Békagyerek még

lábak nélkül,

mindene lesz, csak

lassan készül.

A szitakötőnek

kettő-három.

Pontynak ebédre

harminchárom.

Fanyalog a gólya:

meg se kottyan.

A levelibéka

vízbe pottyan.