A magyar anyanyelv a kincse. Mesterien bánik a szóval, akkor is, ha könyvet ír, s akkor is, ha újságíróként pengeti a lantot. Az egyetlen felvidéki magyar napilag riportere, mesekönyveit azonban a határokon túl is ismerik a gyermekek, szülők. Szépirodalmi könyvét – Harminchárom apokrif (Nap Kiadó) gyertyafény mellett kéne olvasni, de ha az olvasólámpa fénye mellett vágunk is bele, akkor is a tartalom varázsa átjárja a lelkünket és különös, titokzatos világba cseppenünk.
Meseirodalmunk fája című könyvében a felvidéki gyermekirodalomról ír. S ha éppen nem papíron osztja meg velünk gondolatait, akkor is értéket teremt s a kultúrát műveli rendületlenül. Élete tele van történésekkel, a gyermekkora titkait izgalom szövi át.

1. Hol születtél és hol nevelkedtél fel, költöztetek-e gyermekkorod során, faluban vagy városon cseperedtél fel?
Kassán születtem, Kelet-Szlovákia legnagyobb városában. Azóta itt élek, ebben a városban, ragaszkodom az utcáihoz, a hangulatához, a Szent Erzsébet-székesegyházhoz, és mindenhez, ami Kassát Kassává teszi. Ha nem számítom azt a néhány évet, míg egyetemista voltam, mindig is itt éltem, ebben a városban.
2. Jártál-e bölcsődébe, óvodába, emlékszel-e valamire ebből a mini korból?
Óvodába jártam, de nem szerettem. Reggelente mindig azon sírtam, hogy ne kelljen ott lennem. Leginkább a tekervényes és számomra hatalmasnak tűnő csigalépcsőre emlékszem, ami a két emeletet egymással összekötötte. Meg az oviudvarra, melynek a kerítésében volt egy lyuk, és többen tervezgettük, hogy egyszer majd kitágítjuk, és meglógunk. Persze nem lett belőle semmi.
3. Mik voltak kedvenc és utált tantárgyaid az alapsuliban, középsuliban?
Az alapsuli alatt legjobban a magyar irodalmat szerettem, de a nyelvtan se volt rossz. Az oroszt is szerettem, mert játékosan tanították. No meg a zenét, az most is nagy kedvencem. Remekül ment a matek, és a fizika meg a kémia érdekelt, mármint az alapsuliban. Nagyon utáltam a földrajzot, tanárnőstül, sőt elsősorban őmiatta. És rettegett tárgy volt a torna, ritka kétbalkezes-kétballábas vagyok. A gimiben már a természettudományi tantárgyak nem mentek olyan jól, maradtak a nyelvek és a humán tárgyak, ezeket szerettem.
4. Mit játszottál szívesen, mik voltak a hobbijaid?
Egyke vagyok, mindig rengeteget olvastam. Babáztam is, meg iskolásat játszottam, voltak névsoraim, kíméletlenül feleltettem a kitalált gyerekeket. Rengeteg papírbabám is volt, én mindig olyan „fecnizős” voltam, kilószámra gyártottam a fontos papírjaimat, aztán meg kidobtam őket, ha már nem fértek a fiókba.
5. Rosszalkodtál is néhanap? Volt olyan csínytevésed, amire a mai napig emlékszel?
Meglehetősen jó gyerek voltam, csendes, alkalmazkodó, mondhatni unalmas. Meg aztán azzal riogattak, elvisznek a cigányokhoz, ha rossz leszek. Azoktól meg majdnem annyira féltem, mint a kutyáktól.
6. Mit válaszoltál gyermekként a mi leszel ha nagy leszel kérdésre?
Színésznő. Már amennyire emlékszem. Persze biztos voltak más álmok is, de hát régen volt.
7. Milyen egyetemre jártál és mik voltak akkoriban az álmaid, terveid (hogy hires leszel, sikeres leszel, kijutsz külföldre, hogy befejezed a sulit és végre családot alapitasz, békességben élsz)?
Nem voltak különösebb álmaim. Pozsonyba azért mentem, mert ott lehetett magyar irodalmat tanulni, és engem akkoriban csak az érdekelt. Sosem akartam híres lenni, a külföld se vonzott, akkoriban még nem is volt egyszerű külföldön tanulni. Különben ott sem jobb az élet, mint itt, csak mások az arányok, és gyökértelenebb az ember, mint otthon. Családot én egyetem közben alapítottam, mire végeztem a tanulmányokkal, a három gyermekemből kettő már a világon volt, és örültem, hogy végre egy kis időre főállású anyuka lehetek.
8. Mikor kezdtél el irodalommal foglalkozni és milyen műfajokat próbáltál ki? Mikor jelent meg az első könyved és hány könyved jelent meg összesen (milyen műfajok)?
Irodalommal foglalkozni nem épp a megfelelő szó. Az ember vagy írónak születik, vagy nem. Amióta írni tudok, azóta írok, tehát kisgyerek koromtól, mert jobban szeretek írni, mint beszélni. De ez a kérdés túl összetett lélektanilag, ezt nem lehet csak úgy elmagyarázni. Kamaszkoromban verseket írtam, kezdő anya koromban meséket, most főként novellákat és színdarabokat, már amikor írok. Én csak akkor írok, ha nem vagyok boldog, ezért ha nem írok, az feltétlenül jót jelent az életem szempontjából. Öt könyvem jelent meg eddig, az első még a múlt században. Ez nem jelenti azt, hogy nincs több, mert kapásból elő tudnám szedni még újabb öt könyv teljesen kész kéziratát a fiókból. Csak nem tartom létkérdésnek. Az öt könyvből három mesegyűjtemény, egy tanulmánykötet a gyerekirodalomról, az utolsó pedig novelláskötet, ez nívódíjat is kapott tavaly. Azonkívül néhány éve harmadik lettem egy nemzetközi gyermekdráma-versenyen.
9. Mi mindennel foglalkozol mostanában???
Újságíró vagyok, tehát mindig ugrásra készen kell lennem, sosem lehet előre tudni, nem történik-e valami. Irodalom szempontjából épp nem foglalkozom semmivel, illetve be kéne már fejeznem az egyik meseregényem színdarab-változatát, mely már egy éve vár az utolsó simításokra. Nyáron írtam egy novellaciklust, most csak újságcikkeket írok.
10. Hogyan lett belőled újságiró? Miért találtad kihivónak ezt a fajta munkát és mi is valójában egy újságiró dolga???
Megkérdeztek, csinálnám-e, én meg belementem. Ilyen egyszerűen lettem újságíró. De mivel szívesebben írok, mint beszélek, meg vagyok ezzel a munkával elégedve. Hogy mi a dolgom? Naponta hírvadászatra indulni, megtalálni a megfelelő zsákmányt, lecsapni rá, és megírni belőle a cikket, hogy másnap is legyen mit olvasniuk az embereknek.
11. Mit csinálsz ma szabadidődben???
Beszélgetek a gyerekeimmel és a barátaimmal, olvasok, zenét hallgatok, vagy énekelek, mert vagy egy kórusom is, az az egyik legkedvesebb időtöltésem.
12. Mit üzensz a gyermekeknek?
Szeressétek a könyvet. Nagyobb szabadságot ad, mint a tévé, mert azt képzeltek olvasás közben, amit akartok. Látjátok magatok előtt történni a dolgokat, lejátszódni a mesét, és ez a belső látvány meg a saját fantáziavilágotok csak a tiétek. A filmek a tévében megfosztanak ettől az élménytől.