Egy érdekes, nem mindennapi foglalkozást és személyt mutatok be nektek. Ahhoz, hogy igazán megismerjétek a munkáját, el kell olvasnotok az egész beszélgetést. Izgalmas, tartalmas és színes gondolatokat oszt meg velünk KOVÁCS ILDIKÓ. Azt mondanám, segít az utunkat megtalálni, bejárni – segít abban is, megismerjük még jobban önmagunkat, a lehetőségeinket. Sőt, talán új utakat is sikerül találnunk és bejárnunk – miután vele találkoztunk és beszélgettünk.
Kovács Ildikó vagyok, magánéleti coach. 1980-ban születtem Budapesten. A szüleim természet szeretetének köszönhetően a hétvégéket és a nyarakat a Duna- parton töltöttem Somlyó-szigeten. Ez a sziget az én Boldogság-szigetem, itt töltődöm fel, itt érzem igazán otthon magam. Bölcsödébe és óvodába is jártam, a bölcsödében szívecske az óvodában cseresznye volt a jelem. A weboldalamon (eddig erre nem is gondoltam) talán nem véletlen a cseresznye virág szimbólum. Az óvodából csak néhány emlékem maradt meg például a délutáni alváshoz való készülődés és az udvari játszadozások. Gyerekként főleg az építős és pakolós játékokat szerettem. Húgommal, aki 3 és fél évvel fiatalabb nálam rengeteg mese kazettát hallgattunk, elképzelve a szereplőket és az eseményeket egy külön kis fantáziavilágot teremtve magunknak. Sport tagozatos általános iskolába jártam, a sport szeretete a mai napig megmaradt. A középiskolában és a főiskolán röplabdáztam, jelenleg pedig aktívan judózom. Hetente kétszer edzek, hétvégenként szemináriumokra, nyaranta edzőtáborokba járok. A mozgás tanulása hihetetlen élményt nyújt, hiszem, hogy mindenki megtalálhatja a hozzáillő testedzést, ha kitartó és nyitott a keresgélésben. Az általános iskolában a biológia és a matematika volt a kedvenc tantárgyam. A matematika szeretete vágett mentem érettségi után műszaki főiskolára. A főiskolán a szervezetfejlesztés, a humánerőforrás menedzsment és a döntéselmélet keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Ezért második diplomámat már humán erőforrás szakértőként szereztem.
Tanulmányaim mellett ügyfélszolgálati illetve értékesítési területeken dolgoztam, így lehetőségem nyílt megfigyelni az emberek viselkedési formáit és kommunikációs módszereit. Megtanultam, hogyan kell a beszélgetést vezetni, hogyan lehet úgy kommunikálni, hogy egyik beszélgető fél se sérüljön. Ez a munka rengeteg tapasztalatot adott nekem. Az egyetemen számos olyan módszert ismertem meg, mely a coach szakma alapjait képezi. Kutatást végeztem a személyiség típusok és az asszertív (önérvényesítő) viselkedési forma összefüggéseivel kapcsolatban. Az egyetem elvégzése után a Lemma Rendszer Coaching és Üzleti Tanácsadónál sajátítottam el a coach szakma alapjait. Az elmúlt években operatív vezetőként, projekt menedzserként dolgoztam értékesítési, marketing és pénzügyi területeken. Jelenleg szabadúszó vagyok.
Coachként, olyan magánszemélyek támogatására koncentrálok, akik fontosnak tartják testi-lelki harmóniájukat. Igyekszem ügyfeleimmel hosszú távú fejlesztő kapcsolatot, baráti légkört kialakítani, melynek segítségével sikeresen mozgósíthatom meglevő képességeit. A coaching kifejezés az angol coach szóból származik, melynek jelentése edző, támogató, segítő. A coaching nem más, mint egy egyénre szabott fejlesztő beszélgetés coach és ügyfele között. A beszélgetések, illetve a folyamat egy meghatározott cél elérése érdekében folyik.
A coaching módszerét az egyén élethelyzetéből, személyiségéből kiindulva gyakorlom. Életünk során számtalan területen kell helytállnunk. A családunkban, mint gyerek, mint szülő, apa, anya. A párkapcsolatainkban, mint férj, feleség, barát, barátnő. A munkahelyünkön, mint beosztott, főnök. Ha magánéletünkben sikeresek vagyunk, akkor a munkahelyünkön is jól mennek a dolgok. Ha magánemberként problémákkal küzdünk, az életünk minden területére rányomja a bélyegét. Az üzleti életben a coaching, egy eredményesen alkalmazott fejlesztő módszer. Úgy gondolom, ha az üzleti életben törekedhetünk a sikerességre - tréningeken, tanfolyamokon sajátíthatjuk el az időgazdálkodás és projekt menedzsment rejtelmeit - miért ne dolgozhatnánk magánéletünk eredményességén is. Célom, hogy a coaching módszere eljusson a privát szférába is. A coaching segíthet az alábbi problémák megoldásában: karriertervezéssel, pályaválasztással kapcsolatos nehézségek, munkahelyi problémák: munkahelyi stressz, munkahelyváltás, beilleszkedés, magánélet összehangolása a munkával életmódváltás: fogyás, öltözködés, egészséges életmód, sport párkapcsolati problémák: párválasztási nehézségek, házasság, válás, csalódás, új házasság, elengedés, birtoklás, féltékenység célkitűzések, életcélok megvalósítása női vezetők kihívásai időgazdálkodás önérvényesítés a munkahelyen feladatok delegálása
Mottóm: "Ha kéred, elkísérlek az úton, meg is mutatom a forrást. De a forrásból