IVAN
Te az iskolában annyit tanultál mindig, amennyit éppen kellett, hogy egyik év menjen a másik után, vagy igyekeztél mindig kiváló eredményeket elérni, sőt, a tanultakon kívül további önképzőkörökre is járni? Amióta az eszemet tudom, mindig is kíváncsi, érdeklődő voltam, szerettem a dolgok mögé látni. Mérhetetlen tudásvágy lakozik bennem, amihez szerencsére kellő szorgalom is párosul. Szeretek megdolgozni az eredményekért, maximalista vagyok, ezért sosem maradok a kötelező keretein belül. Sőt, vonz, kihívás a járatlan utak felfedezése; sok dolgot autodidakta módon sajátítottam el. Hitvallásom, hogy az életemet ne leéljem, hanem átéljem.
Milyen az énekesi pálya? Ha valakinek jó hangja van, máris megy minden, mint a karikacsapás, vagy ez nem elég? Ahhoz, hogy valakiből profi énekes legyen, kell-e továbbképzés, művészeti iskola, zeneiskola vagy lehet profi énekes egy iskolát soha nem végzett emberből is??? Mitől függ egyáltalán az ember érvényesülése? Csak a tudástól vagy bizony sokszor az sem elég? A művészi pálya a tehetséggel kezdődik – ez adott, nem tehetünk róla, kaptuk. Ám sok a tehetséges ember. Az viszont, hogy kiből válik profi, a befektetett munkán, energián, a céltudatosságon, a hitünkön múlik. Nekünk, énekeseknek a testünk a hangszerünk, a legnagyobb kincsünk pedig az egy pár hangszálunk. Ez két kis apró izom, amelyet folyamatos edzésben kell tartani. Ráadásul szükség van a külső kontrollra. Úgy gondolom, ha Céline Dion a mai napig jár énektanárhoz, akkor nekem sem árthat… — Hogy telik az idei éved – koncertekkel, lemezkészítéssel, egyebekkel, zsúfolt év lesz vagy ezúttal nyugisnak mutatkozik? — Nyugalom? Ez egy tőlem igen távol álló jelenség. Pörgök ezerrel, egyre több felkérést kapok. Úgy tűnik, az idén hosszabb időre külföldre is szólít a kötelesség. Életemben nem unatkoztam még, mindig le tudom foglalni magamat valami hasznossal. Ami pedig a legfontosabb, hogy boldog vagyok, mert a hivatásomnak élhetek. Ráadásul tudom, hogy mennyi mindent nem tudok még; és várnak az új élmények, felismerések, tapasztalatok. Zárszónak, a költő szavaival élve, még egy apró gondolat: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”
|
|