HARCSA VERONIKA neve már nagyon is ismert olvasóink számára, hiszen többször is bemutatkozott már előttünk a www.csutkamano.hu oldalain s a nemrég megjelent CSUTKAMANÓ TITKAI című zenei albumunkon is énekel.
The Trouble Soup címmel jelent meg legújabb zenei albuma, a bemutató koncertje november 13-án lesz a Budapesten, a Dürer Kertben. De ha megnézitek a zenekara honlapját, látni fogjátok, hogy a sikeres énekesnő és zenekara szüntelenül fellép, koncertezik, turnézik és az egész világban otthonosan mozog és ÉNEKEL!
Hogy telt az ősz a zenei életetekben? Ha jól érzékelem, nincs egy olyan heted, amikor pihenhetnél, mindig van valahol előadásotok.
Igen, nagyon sokat koncertezünk, sokat utazunk, amikor pedig nincs fellépés, akkor próbálunk, esetleg új dalokat írunk. Nagyon sok feladat van egy zenekar körül, azokon a pillanatokon kívül is, amiket a közönség lát. Egyébként néha szerencsénk van, és körül is tudunk nézni ott, ahol járunk. Nemrég például egy rövid turnén voltam Németországban, és mivel visszafelé csak este indult a repülőgép, aznap egy nagyot kirándultunk az őszi szinekben pompázó borvidéken, Rheinland Pfalz-ban.
Az idén is voltál Japánban, ugyanazokon a helyeken, ahol előzőleg jártál vagy új pódiumokon léptetek fel? Hogy sikerült a rendezvénysorozat?
Volt olyan klub is, ahova visszahívtak minket, de voltak a fellépések közt új helyszínek is. Nagyon jól sikerült a turné, a tokiói kiadónk is elégedett volt, mi pedig majd kibújtunk a bőrünkből, hogy ismét ebben a sokszínű, egyszerre kaotikus és rendszerető országban járhattunk. Sok szabadidőnk volt, így próbáltunk minél több helyet bejárni a felhőkarcolóktól a városszéli bazársorig, a gyönyörű parkoktól a vallási szent helyekig. Mit tudnál mondani az új zenei albumotokról, mitől más ez, mint az eddigi zenék? Szerelemről szól, RÓLAD szól, esetleg más valakiről?
Mindig személyes élményekből születnek a dalaim, de ezek nem feltétlenül velem esnek meg. Volt, hogy egy hozzám közel álló ember sorsa ihletett meg, volt hogy egy film volt rám oylan nagy hatással, hogy dalt írtam belőle.
A HV zenekaron kívül mi mindennel foglalkozol még, igénylik-e a művészet egyéb ágaiban is a tehetségedet, dalszövegeidet, kreativitásodat?
Szerencsére nagyon sokmindenben veszek részt. Az elmúlt időszakban készítettünk zenét filmhez és színházi darabhoz is, sőt, a filmzenénkhez kapcsolódott egy filmzene-koncert a Művészetek Palotájában. Ez az est arról szólt, hogy az Utolsó Idők című film zenéjét kibővítettük egy teljes koncertanyaggá, a film képeit pedig átértelmezték és újravágták, hogy három óriás kivetítőn kísérhesse a koncertet. Nagyon izgalmas este volt, mindig boldog vagyok, ha a zenén kívüli művészeti ágakkal dolgozunk együtt.
Hogy fog telni a téli időszak – látható már a decemberi programtár? Szilveszterkor is koncertet adsz? Tartasz-e karácsonyi előadásokat?
Sok koncertünk lesz decemberben is, nekem a visszavonuló, befelé forduló időszak mindig az ünnepek után jön csak el. Külön karácsonyi műsorunk nincs, de a decemberi koncertek hangulatát mindenképpen meghatározza az évvége. Próbálunk ilyenkor nyugodt pillanatokat teremteni a közönségünknek, hogy ebből is jusson az ünnepek előtt, ne csak a rohanásból. Szilveszterkor két fellépésem is lesz, éjfél előtt a Budapest Jazz Clubban a quartetemmel, éjfél után pedig a Milenárison az Erik Sumo Banddel.