A tüzet látom lobogni s a vizet látom hullámzani a tekintetében.

Tűzrőlpattant, energikus, karakán egyéniség.

Gyermek- és tinikoráról, valamint pályafutásáról mesél nekünk az alábbiakban s valljuk be a végén, legszívesebben órákig olvasnánk a válaszait...

Éder Enikő életében rengeteg út van és rengeteg állomás, sok gyönyörű szerep, siker és taps, taps és siker.

Kiérdemelten, a szakma és a közönség tiszteletét elnyerve.

Határon belül és túl, sok-sok rajongója akad.

Büszkék lehetnek rá Temesváron, Marosvásárhelyen és Aradon (élete legfőbb állomásait említettem most), s bizony, büszkék vagyunk rá mi is!

Hol születtél, hol nőttél fel, családi házban vagy blokkban, városon vagy falun, közel a nagyszülői házhoz vagy együtt a nagyiékkal, élvezve szeretetüket, gondoskodásukat?

Kézdivásárhelyen születtem, Kovászna megyében, ami a Kárpátok kanyarulatában fekszik, csodás környezetben, néhány kilométerre a nagyszüleimtől, akik falun élnek mind a mai napig, Gelencén. A hétvégeket mindig náluk töltöttük testvéremmel, vagy nagyokat kirándultunk a hegyekben, sok szép pillanatunk volt a Szent Anna tónál, mindenkinek ajánlom szeretettel, ha Székelyföldön jártok, ne hagyjátok ki ezt a mesés krátertavat és környékét, aminél szebbet azóta sem találtam sehol a világban, bármerre jártam. Tíz éves koromban költöztünk Aradra (másik nagyszüleim közelébe), ami több, mint 500 kilométerre fekszik Kézditől. Meghatározó lépés volt ez mindannyiunk életében, akkor még nem tudva, hogy rám mennyi költözés vár még, és mennyi utazgatás, azóta is fél életemet a vonatokon és úton töltöm.

Volt háziállatkád, kutyusod, cicád, aranyhalad?

Papagájunk volt mindig, és nagyszüleimnél Gelencén rengeteg malacka, mindegyik egy-egy kereszt-gyerekem, vagy inkább kereszt-malacom lett, később nagytatám lovat vett, Bandit csak én lovagoltam, büszkén. Aradra költözésünk óta egy gyönyörű nagy családi házban élünk, most már nagyjából csak én élvezem a párommal ezt, bármerre is járok és dolgozom mindkét országban, ez az én otthonom, és ide térek vissza, bár a kézdivásárhelyi gyerekkorom emlékeit mélyen őrzöm magamban, oda is haza járok, nem vendégségbe. Több lakásban, több városban élek, egy ideje Budapesten is, Temesváron is, állandó vándorlásban, van munkahelyi, társi, szülői ház, mindegyikben élek, egyikben sem igazán. Nincs saját szobám, jó ideje már, jó ideig még.. De mindennek jelentősége van. Megtanultam máshol keresni az otthont. Belül. Ez a fontos. „Teremtek tájat magamnak”-ahogy Hervay Gizella írta.
Visszatérve az állatokra, gyerekkoromban állatorvosnak készültem –többek között-, ezért mindíg minden állatot összeszedtem az utcáról, elhagyott kismacskát, szárnyatört galambot, es több kutyát, jelenleg Vacak kutyám az aradi ház udvarán éli boldog életét, szabadon. Papagájaim közül Pityu volt az, aki végigkísérte a marosvásárhelyi egyetemi éveimet, megtanult néhány szót, és legfőbb közönségem volt esténként, ha énekeltem, vagy szöveget tanultam, ha táncoltam, vagy ha zongoráztam.

Jártál bölcsibe, oviba, emlékszel még az ovis jeledre? Van-e konkrét emléked az oviból, voltak-e ott igazi barátaid, tartod-e még ma is legalább eggyel a kapcsolatot?

Anyukám ovónő, és nagyon jó szakember. Ez talán elég is ahhoz, hogy megértsétek, nekem mennyire meghatározó élményem volt az ovodáskori időszakom, még alig totyogtam, és már ott voltam vele az oviban, gyakran még kisiskolás koromban is, órák végezetével visszamentem az oviba.

Milyen volt az általános suli – volt utált és kedvenc tantárgy? Jól tanultál, szerettél suliba járni vagy muszáj volt?

Nagyon szerettem iskolába járni, főleg kisebb koromban. Bölcs és tapasztalt tanitó nénivel kezdhettem ezeket az éveket, ennek köszönhetően nemcsak magyarból, de matematikából is versenyekre jártam (a matek szeretete nem tartott sokáig), 8 éves koromban kezdtem zongorázni, rajzolni, később rajz-matek osztályba felvételiztem (negyedik osztály végén), a kepzőművészet-reál szakot választottam, a sikeres felvételi után viszont elköltöztünk Aradra. A festészet iránti szeretetem máig megmaradt, rajzolgatok még, és zongorázom ma is. Viszont a román irodalmat és nyelvtant nem szerettem igazán.

Mit válaszoltál akkoriban a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?

Óvodás koromban balerina, kisiskolás koromban festőművész, később zongorista, állatorvos, kémikus kutató és énekes egyben, úgy gondoltam, egy hosszú életbe minden belefér...

Mik voltak a hobbijaid, kedvenc könyved, zenéd, ki volt akkoriban a kedvenc együttesed, színészed, filmed, rajzfilmed?

Lovagoltam a rajzolás, versírás mellett, kedvenc legelső könyvem Felix Salten Bambi-ja volt, majd a Dzsungel könyve Mauglijának éreztem magam, Fekete István Vuk, Kele, Tüskevár, Téli berek, indiános könyvek, és Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Mindíg a számomra legszimpatikusabb szereplő helyébe képzeltem magam, és megpróbáltam úgy élni, és gondolkodni, ahogy az illető a könyvben. Akkor még nem is sejtettem, hogy egyszer majd hivatásommá válhat mindez. Kedvenc zeném Ceaikovski Hattyúk tava volt. Amióta szinészként élem életem, azóta bohócokat gyűjtök, olyanokat, akik szólnak hozzám, mikor meglátnak. Nevük is van, történetük, mind kapcsolódnak valakihez, vagy egy életszakaszomhoz, vagy csak egy hangulathoz. Akár az illatok. Parfümök, igen, azok nagyon meghatározóak nekem. Minden illat más helyszín, más érzés, más emlék, akár más szerep. Nincs két szerep egyforma parfümmel. Az a megformált szerepem egyeniségétől függ. Ott már ő diktál, nem én.

Néha sétálok és megpróbálok beszélgetni Istennel. Tavasszal négylevelű lóherét keresek a fűben. Találok is, sokszor, az embernek rááll egy idő után a szeme.

Mikor voltál először szerelmes, a suli mellett volt idő ilyesmire vagy inkább énekórára és délutáni körökre jártál (énekkar, rajziskola, sportkör)?

Ötéves koromban Karcsival lángolt a szerelem, együtt néptáncoltunk... Az igazi szerelem viszont sokkal később talált rám.

Hol jártál középsuliba, s hogyan teltek a tiniévek? Tanulással, szüleidnek való segítéssel, brigádmunkákkal, nyári táborokkal, bulizgatással, mozizással vagy már akkor is készültél a pályádra?

Középiskolába Aradon jártam, abban a magyar gimnáziumban, ahol apukám volt a fizikatanár, később az igazgató... Így hát tini éveimben nem volt könnyű bármi iskolai csínytevést eltitkolni a szüleim elől...

Mi jött azután: a nagybetűs élet vagy továbbtanultál?

Gimnázium után sikeresen felvételiztem a marosvásárhelyi színművészeti egyetemre, ahol az évek során megértettem, hogy a színház minden gyerekkori vágyamat magában foglalja.

Hogyan kerültél a pódiumra, mi volt az első igazi megmérettetés számodra?

Egy dolgot biztosan elmondhatok: bármily tehetséges lehet az ember bármilyen művészet terén, dolgozni, helytállni, főleg bizonyítani ugyanúgy kell mindenhol, mindíg. Életed végéig. Ehhez probálom gyűjteni magamban az erőt, különböző módon. Több-kevesebb sikerrel. Ettől izgalmas. Ettől rossz, fájó, és lélekromboló, belehaló, és ettől felvidító, boldogító, katarktikus akár. Néha kimondja azt, ami bennem van.. Ezért megéri. Csak ezért.

Na ezt megérteni volt az első igazi nagy megmérettetés.

Vannak-e igazán felejthetetlen szerepek, olyan pillanatok, emlékek, amik ezerszer drágábbak mindennél? Vannak-e a munkádban példaképek?

Szinte minden szerepem felejthetetlen számomra, mindegyiktől egy újabb ajándékot kaptam, mindegyikben egy újabb Én-t fedezhettem fel. Hiszen talán ez a legnehezebb az életben: felfedezni, megismerni saját magad. Sok példaképem van. A színház terén Illyés Kinga, beszéd- és életművészetével, főként emberségével, vagy akár Anca Parghel a kemény és tudatosan alkalmazott jazz-technikájával, de van olyan példaképem is, aki élni tanít, tisztán élni, és Robin Williams is példaképem, a színész Williams, fantasztikus ember, fantasztikus mélység és szeretet és ugyanakkor profizmus jellemzi, ezt nehéz elérni.

Milyen emlékek fűznek Téged a karácsonyhoz, mire emlékszel gyermekkorod karácsonyaiból? Mit jobb – ajándékot kapni vagy adni? Mit szeretsz Te ajándékozni a szeretteidnek? Van titkos kivánság, amit te kérsz a fa alá vagy pl. gyermekkorodban kaptál-e olyan ajándékot, amit titokban nagyon-nagyon vágytál?

Nem szeretem a hideget. Viszont minden tél elején, ha megérzem az első hűvös szellőt, Karácsony jut az eszembe, és ettől nagyon boldog leszek. Mert lehet visszafelé számlálni a napokat, és tudatosan készülni rá, főként belülről készülni, Istennel. Az én angyalaim ajándékai mindíg hamarabb érkeznek, nem bírom kivárni a Karácsony estét, mert adni jó, nagyon jó érzés. Emlékszem, egyszer kértem egy varrógépet anyukámnak, és meghozták az angyalok, ott volt a fa alatt, soha nem felejtem el. Van titkos kívánságom ma is, de azt nem a fa alá, hanem a lelkünkbe kivánom.

Mit üzensz a gyermekeknek?

Gyújtsatok pici gyertyákat és fényes csillagszórókat Karácsonykor, és higgyétek el, a lelkünket melengetik. Ez a legnagyobb ajándék. És még valami: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)