Ha meghallom a hangját, egyszerre jár át az érzések kínzó kavalkádja: a boldogság, a szomorúság, a szépség, a békesség, a játékosság, a mélységek, zuhanások, szárnyalások... mindent megtalálok ebben a hangáradatban, csilingelésben.
S akárha gyémántra néznénk a napsugárban, mindig más csillogás bűvöl el bennünket: Gyöngyi felvidéki népzenéje, világzenéje, népi imádságai, szerelmes népdalai újra és újra megérintik a lelkünket.
S ha éppen nem énekel, akkor lelkészkedik, énekes-bábos előadóművészként lép fel, de mint mondja, kipróbálta már az újságírást is...
Sokan emlékezhetnek rá az Ifjú Szivekből is, ott is énekelt és táncolt, aztán a Ghymessel is fellépett hosszú évekig.
Sokat szerepelt Miqueu Montanaro francia–okszitán zenésszel, illetve világzenét játszó nemzetközi zenekarával, a Vents D’Esttel is. Később a Kaláris együttessel énekelt Bécsben, ahol három évig gyógymasszőr volt.
Az élete akkor változott meg teljesen, amikor mélyebb kapcsolatba került a hívő léttel. Továbbra is énekel, szerepelt például Szakcsi Lakatos Béla CD-jén is, de közben felfedezte a népénekeket, a hitvalló énekeket... s a jelenben már jóval több zenei műfajban is találkozhatunk a nevével.
Élete csupa kutatás, kincskeresés, az értékek gyarapítása és megosztása a közönségével, gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt.

Hol születtél, hol nőttél fel - város, falu, kertes ház, bérház, mi ebből a legelső homályos emléked? Költöztetek a gyermekkorod során, ha igen, hogyan gondolsz erre vissza, fájó volt, izgalmas, nehéz volt barátokat találni ismét?

Vágsellyén nőttem fel lakótelepi gyermekként, ezért bátyáimmal szinte minden nap kibicikliztünk a csónakházba úszni, kajakozni, kenuzni. A bátyáim meglehetősen fiúsan nevelgettek, 10 évesen oda-vissza átúsztatták velem a Vágot, vittek magukkal futni, karatézni, télen korcsolyázni. Emlékeimbe mindig belekeverednek a folyóparti fákon pókhálóként fonódó áthatolhatatlan liánok, a megmászható többméteres jégtömbök a parton, a kommótosan csordogáló folyamban tükrőződő telihold, az iszapos víz illata. Sose felejtem el a holtágakat, amelyek mozdulatlanul őrizték a vízimadarak fészkeinek titkát. Milyen jó is volt a csónakból kihajolva felkapni az evezőlapáttal egy adag iszapos, nyálkás hínármaszatot és átsuhintani a szomszédos csónakban ülőkre! Sikoltoztunk, prüszköltünk, az igaz, facsarta az orrunkat az „anyag”, de mégis gyönyörűséges élmény volt– azóta is élvezettel szagolok bele a folyópartok, nádasok iszapszagába. Olyan világ nyílt meg előttem ott a folyóparton, amelyikben azóta is mindig otthon érzem magam.

Kiskoromban volt macskánk, több is, Mucira határozottan emlékszem. A nagyszülőknél pedig galambház a legkülönbözőbb nemesített „cukrrúkkal”, libák, kacsák, pulykák, sőt, pávák is. A pulykák és a pávák félelmetesnek tűntek, csak a drótkerítés mögül ismerkedtem velük, és csak akkor merészkedtem be a szecskavágóhoz, amikor az udvar másik sarkában kapirgáltak. Pedig szecskát vágni nagyon szerettem volna, ha nagybátyám megengedte volna, így hát csak bámultam ahogy hullanak felcsíkozva friss burgizöld levelek, és ahogy kapkodják, s nyelik a kacsák.

Szlovák oviba jártam, de szerencsére mindig volt a szolgálatban magyarul tudó ovónéni, talán ezért éreztem magam mindig biztonságban. Még ma is látom magam előtt az ovónénik mosolygós arcát, nagyon szerethettek minket! Engem úgy hívtak, hogy „maslis kislány”, mert édesanyám hatalmas, pillangós maslit kötött minden reggel a copfomba. Nagyon szép lehettem.

Kedvenc játékod, meséd, könyved, ételed? Szeretted az édességeket, finnyás voltál vagy mindenevő? Volt Barbie babád, nyírtad-e a babák haját, körmét?
Emlékszem, hogy anyukásdit játszottunk, kitoltuk a babakocsikat a játszótérre, a fűre telepedtünk egy nagy pokrócra, s ott öltöztettük – pátyolgattuk a babáinkat. Nekem egész fiók orvosságos dobozom meg injekcióm volt és mindig gyógyítgattam őket. Az én koromban még nem volt Barbie baba, és bevallom, mindig enyhe undor fogott el, amikor a későbbiekben megláttam – nekem túl mesterségesek és műanyagok ezek a babák. Az életben még a manökenek sem ilyenek, az életben a nők legyenek természetesek - ezt várnám el egy babától. A banán volt a kedvencem, de nagyon ritkán volt kapható, anyukámnak valaki telefonált, hogy banán jött az üzletbe, és jó hosszú sort kellett kiálljon, hogy hozzon nekünk.

Milyen volt az általános suli: volt kedvenc-utált tantárgy? Lógtál-e szükséges esetben?
A történelmet szerettem, bár nem sokat értettem belőle, de olyan titokzatosan emberszagú volt. Minden tantárgyat szerettem, izgalmas volt a tanulás, nem is igazán tanulásnak éreztem, hanem a legjobb időtöltésnek – nem volt nehéz. Ennél jobb csak az olvasás volt, néha kétnaponta jártam a városi könyvtárba. Még ma is csodálkozom néha hogy már annyi minden ki van találva és meg van fogalmazva.

Mi volt a legemlékezetesebb csínytevésed tapsikorodban? Rosszalkodtál egyáltalán?
Azt hiszem, hogy jó gyerek voltam, legalábbis a bátyáim után annak tűnhettem. Egyszer kétségbeestem, mert a nagymamámnál a kerti vécébe, - gyengébbek kedvéért budiba- beleejtettem a vécépapírt tartóstul. Azt gondoltam, hogy ez rettenetes nagy bűn, hiszen senki sem tudja azt onnan kihalászni. Bevallom, annyira féltem, hogy letagadtam, amikor rákérdeztek, – ezért aztán nagyon sokáig szégyelltem magam saját magam előtt.

Mit válaszoltál akkoriban a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?
Orvos.

Milyen volt a középsuli? Mik voltak a hobbijaid? Mikor kezdtél el
énekelni, kicsi korodban vagy tiniként?
11-12 évesen kezdtem először néptáncolni, akkor már énekeltem, később a gimiben is tánc mellé. De volt már alapiskolában is gyermekkórus, élveztük. Zongorázni tanultam, eveztem, a gimiben néprajzkörben kezdtem az első gyűjtéseimet, színdarabot játszottam.

Mikor voltál először szerelmes, ismered ma is az első nagy Ő-t?
Elsős gimnazista voltam, érdekes volt, mert csak addig voltam szerelmes, amíg közel nem jött hozzám. Ma is ismerem őt, mosolygunk, ha találkozunk.

Jártál-e nyáron ifjúsági táborokba, brigádokra, hogy teltek
gyermek-tinikorod nyarai?
Középiskolás koromtól minden nyáron brigádoztunk – kár, hogy a mai gyerekek ezt nem ismerik. Bizony valami szocialista-féle mozgalom lehetett ez, mégis, megtanultunk kitartóan dolgozni. És pénzt is kerestünk – első fizetésemből vettem egy gitárt. Az ifjusági táborok voltak az egyformán gondolkodók találkozóhelyei. A ghymesi táborokban mindig ott voltam, emlékszem, helikopter körözött felettünk, úgy figyelték a politikailag „gyanús” ifjusági mozgolódást.

Melyik a kedvenc évszakod, ünneped, vártad-e gyermekként a
karácsonyt, húsvétot?
Mindegyik évszakot megtanultam elfogadni, de a nyárban vagyok otthon. Nem sokat tudtunk arról, hogy mit jelent a karácsony, meg a Húsvét, mert az iskolában és a világban is hazudtak nekünk, nem merték elmondani, hogy Jézus születéséről, haláláról és feltámadásáról van szó. Azt mondták, hogy „Fenyőünnep” meg „Húsvéti locsolás”. Édesanyám suttogásaiból tudtam meg mindezt, amikor együtt sütöttünk-főztünk az ünnepekre. Gyülekezetbe, templomba nem mehettünk – pedagógus szüleimet elbocsátották volna az állásukból.

Mi jött a középsulis élet után, a nagybetűs Élet vagy csavargás
külföldön, továbbtanulás?
Egyetemista lettem, óriási lelki-szellemi kínlódások között, amelyek bizonyára jók voltak valamire – legfőképp arra, hogy kifejlődött bennem egy érzékenység az iránt, amit soha „nem” fogok csinálni. És rábíztam az életem az Úrra. Az, hogy énekeltem –táncoltam az Ifjú Szivekben, a Kaláris zenekarban, Keleti szélben, utaztam külföldön, remek emberekkel találkoztam, mind-mind közelebb vitt magamhoz és az Istenhez.

Hogyan lettél énekesnő? Mi volt az első felejthetetlen dalelőadás,
egyáltalán mikor léptél először pódiumra, éneklés vagy egyeb előadás során?
Már kicsi korom óta, 5-6 évesen is adtak valami színpadi mondanivalót. Néptánccal pedig 10 éves korom óta rendszeresen vagy 25 éves koromig. A pozsonyi nemzeti színházban kellett először énekeljek „úgy igazán” , amihez semmi kedvem sem volt, majdnem fel kellett pofozni a színpadra, egyszerűen nem találtam a helyes utat a lelkemtől a hangomig – ez még sokáig így maradt. Meg kellett tanulnom, hogy mikor „enyém” az a hang, és az ének, ami kijön a torkomon.

Melyik a kedvenc országod, imádsz-e utazgatni, hol élnél még
szívesen - melegebb tájakon, északon, tenger mellett, erdő mellett?
Szeretek elvágyódni melegebb vidékre, Provanszba, ahol ötvöződik a meleg, a kő, a virágillat és a régi házak. De nem adatik meg, úgyhogy itt otthon is megtanultam meglátni az éltető szépet: domb, kakukkfűillat, folyó.

Mikor jelent meg először cd-d, s hol énekelsz leggyakrabban? MIT CSINÁLSZ, AMIKOR NEM ÉNEKELSZ?
Első önálló cd-m 1998-ban jelent meg, de már 1987-től hallható a hangom, vagy 15 cd-n. Amikor nem énekelek, beszélgetek az emberekkel és az Istennel, írok, úszok, hegyet mászok, vakargatom a kutyát és a bárányokat, ápolom a levenduláimat és a rozmaringot.

Mit üzensz a gyermekeknek?
Tartsák nagyra az életüket, kutassák ki szívecskéjüknek sok- sok titkát, éltessék benne a jót, hogy tudjanak szeretni és szeretve legyenek.