Amikor megláttam a fotóit a legnagyobb neves magazinokban, felcsillant a szemem. Egy magyar tehetség Londonban? Bizony-bizony, akinek lehetősége van nap mint nap benne lenni a dolgok sűrűjében, lencsevégre fogni a világszerte ismert embereket, Michael Jacksont, Erzsébet királynőt, Dustin Hoffmant, a Harry Potter írónőjét, Angelina Joliet vagy éppen Brad Pittet, Levis Hamiltont, Michael Schumachert vagy Robbie Williamst. Sok-sok hírességet, írót, politikust, művészt, sportolót -- nevezetes eseményeket, a világ számtalan csodáját, értékét és szégyenét.
Gondolnátok, hogy ez a csodabogár a teológia doktora, könyvei jelentek meg angol nyelven, s harcművészetet oktatott, illetve japán idegenvezető volt?
Azt mondják, a szelek és a hullámok mindig az ügyes hajóst segítik.
Deme Dániel pedig úgy bontogatja a vitorláit, ahogy kedve szottyan. Átkel a nyugodt vizeken, a felbőszült hullámokon – tudásának, tehetségének és erejének birtokában.

Hol születtél, hol nőttél fel, költöztél-e gyermekkorod során? Hány éves korodból jön vissza az első homályos emlék, meg tudnád mondani?

A szlovákiai Érsekújvárott születtem 1974-ben, ott is nőttem fel. Az első öt évemet egy lakótelepi kis lakásban töltöttem, amelyhez nagyon jó emlékeim fűződnek. Hihetetlen, mennyi titkot tud rejteni magában egy egyszerű kis panellakás egy apró gyerek számára, aki épp kezdi a világot felfedezni. Hat éves koromban költöztünk el egy erdő és folyó melletti házba, amelyet az apám épített. Itt már volt egy szép kertünk gyümölcsfával, arról pedig én gondoskodtam, hogy befogadjunk mindig valami kóbor kutyát.
Az első emlékem talán az amerikai nagybácsikámról van, aki három éves koromban eljött minket San Franciscóból meglátogatni. Emlékszem, ott ülnek a szüleimmel egy fotelban, és nevetgélnek. Hozott nekem egy gyönyörű bogárhátú volkwagen kisautót, ami még most is megvan, csak jelenleg a nővérem kisfiai játszanak vele.

Jártál bölcsődébe, óvodába, kötéllel kellett húzni vagy ment simán minden, mint a karikacsapás? Mi volt az ovis jeled, tudod-e még?
Bölcsődébe korán beadtak, de óriási nagy visítás és kapálózás volt ebből minden reggel, amikor átadtak a nevelőnőknek. Nem sokra emlékszem a bölcsődéből, csak erre, és hogy az épülete egy régi leégett mozi mellett állt. Óvodából már többre emlékszem, de oda sem szerettem járni, mert néha rám szóltak, ha magyarul beszélgettem a barátaimmal, s főleg azt utáltam, hogy korán kellett kelni. Máig irtózom a koránkeléstől, ezért is lettem fotós, a munkák többsége este van.

Milyen volt a suli: mi volt a kedvenc és utált tantárgy? Szoktál lógni, jól tanultál, sok barátod volt?
Magyar iskolába jártam Érsekújvárott, általában jól éreztem magam a suliban, de a felmérésektől féltem. A matekot nem szerettem, de a fizikától egyenesen berzenkedtem, mert a fizikatanár pofozta a diákokat, ha nem jól viselkedtek. A történelmet és a biológiát nagyon szerettem, azokból mindig jeles voltam.
Lógni nagyon ritkán szoktam, talán egyszer egy évben, olyankor hasfájást színleltem. Ez a ‚hasfájás’ általában nagy felmérések előtt szokott előjönni, de megtörtént az is, hogy nagy pofozás volt nekem beigérve valamelyik idősebb diáktól, és azért féltem suliba menni. Az igazat megvallva elég nagy szám volt, emellett kis termetű voltam, úgyhogy hamar meg kellett tanulnom gyorsan futni. De volt két barátom is, akik máig a legjobb barátaim, azokkal állandóan együtt voltam. Már-már olyanok, mintha a testvéreim lennének, mégha ritkán látom is őket. Mindkettőből sikeres autótervező lett.

Mik voltak a hobbijaid, jártál önképzőkörökbe? Mi volt a kedvenc könyved, rajzfilmed, zenéd?

Szabadidőmben legszivesebben bicajozni szerettem, két barátommal óriási túrákat szerveztünk a környező városokba. Reggel elindultunk, estére értünk csak haza fáradtan és éhesen. E mellett mindig is szerettem tévézni, csak sajnos gyerekkoromban nagyon ritkán voltak mesék vagy modern zeneprogramok. De volt sok természetfilm, azokat imádtam. Általános iskolás koromban nem sokat olvastam, ezt én lányos foglalatosságnak tartottam, inkább kinn lógtam a barátaimmal. De azért egyszer-egyszer elolvastam egy könyvet, talán a kedvencem a Pál Utcai Fiúk volt vagy a Csicsóka és a Moszkitók. Tinédzser koromban viszont elkezdtem érdeklődni a régészet iránt, arról aztán jó pár könyvet elolvastam.

Mit válaszoltál akkoriban a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?

Én gyerekkoromban mindig is régész akartam lenni, gyűjtöttem is a régiségeket. Többségük értéktelen kacat volt, de volt köztük néhány valódi kincs is. Emlékszem, nagyanyámmal, aki ugyancsak a régiségek megszállotja volt, együtt jártuk a falusi szeneskamrákat és padlásokat, megmentettünk egy csomó több-száz éves könyvet és szobrot a pusztulástól. Ezek máig megvannak.

Milyen volt a középsuli? Sportoltál-e kamaszként? Jártál-e szezonális jellegű brigádmunkákra? Volt-e középsulis szerelem, románc, vagy inkább haverok, bulik, mozizás?

Középsuliba Pozsonyba, Szlovákia fővárosába küldtek a szüleim, az ottani magyar gimnáziumban tanultam. A gimi nagyon jó volt, izgalmas kamaszkorom volt, csak a kollégiumot nem szerettem. Eleinte rendkivül nehéz volt megszokni, hogy csak hétvégékre járhatok haza, az első hat hónap nagyon szomorúan telt el. Aztán felfedeztem a lányokat, sok új barátom lett, megtetszett a nagyvárosi élet, és végül megbarátkoztam a távollét gondolatával is.
Az első lány, aki nagyon megtetszett, egy híres költő lánya volt. Egy krumplibrigád alkalmával ismerkedtünk meg. Állandóan esett az eső, nem tudtunk a krumpliföldeken dolgozni, így volt időnk együtt az időt lopni. Az első igazi barátnőm viszont a gimi utolsó évében jött. A legszebb lány volt az iskolában, szőke, nagyon intelligens kislány, minden srác irigyelt érte.

Milyen egyetemet választottál s miért? Hogyan tetszett az egyetemi élet, dolgoztál is mellette? Esetleg külföldön is tanultál egy-két szemesztert?
Egyetemre Prágába jelentkeztem, ott volt egy híres régészeti szak. De sajnos nem vettek fel, így egy évet ásatásokon töltöttem, ami nagyon kemény és rosszul fizetett munka volt. Rájöttem, hogy engem az emberi kultúra inkább elméleti síkon érdekel, a vallás, művészet, filozófia jobb belátást enged az emberi természetbe, mint az ásatások. Elkezdtem dolgozni a prágai zsidó múzeumban, ezáltal természetszerűleg jobban elgondolkoztam a vallás kérdésén. Beiratkoztam a Károly Egyetem teológia szakára, ahol ókori nyelveket, történelmet és vallásokról tanultam. Minden percét imádtam az egyetemi tanulmányaimnak, csodálatos évek voltak ezek. Kaptam közben ösztöndijat egy-egy szemeszterre Londonba és a skóciai Edinburghba, nagyon nagy emberekkel nyílt itt alkalmam találkozni.
Tanulás mellett persze dolgoznom is kellett, csináltam azt, ami épp kínálkozott: voltam japán idegenvezető, régész, újságárus, harcművészet oktató, nyomdában segéd, éjjeliőr, fotós, stb. Még Prágában kezdtem el fotózni komolyabban, néhany képemet, főleg sportfotókat, az újságok is közzétettek.

Hogyan kerültél Londonba? Hogyan lett belőled fotós?
Londonba a prágai tanulmányaim befejeztével kerültem vissza, egy ottani egyetem felajánlotta, hogy náluk elvégezhetem a doktori diplomám. Végül valahogy megtetszettem nekik, és egyetemi tanárt csináltak belőlem a teológia szakon. Később átalakították ezt a szakot, és nekem, sok más kollégámmal együtt, mennem kellett. Sikerült közben kiadnom egy könyvet egy 11. századi gondolkodóról az egyik angol kiadónál, valami csoda folytán megkértek, irjak egy másikat is. Ez tavaly jött ki, egy chicagói professzor és egy michigani egyetem együttműködésével sikerült elkészíteni.
Egyetemi tanárkodásom után, szinházakban és koncerteken dolgoztam egy ideig, de aztán egyszerre két jó állásajánlatot is kaptam. Egy társdalomkutató intézetnél kaptam munkát, ahol az angol politikai és értelmiségi élet krémjével volt alkalmam talákozni. Ugyanekkor egy sajtóiroda felajánlotta, hogy fotózhatok nekik, főleg a szórakoztatóipart, színészeket, zenészeket, hírességeket. Így este ötkor munka után, úgy ahogy voltam, nyakkendőben és öltönyben, indultam fotózni, gyakran hajnalban értem csak haza. Egy év után kezdtem annyit keresni a fotókkal, hogy feladhassam a nappali munkámat, és ezt meg is tettem. Azóta csak a fotózásból élek, három nagy sajtóirodának dolgozom be szabadúszóként.

Mit üzensz a gyermekeknek?

A gyerekeknek azt üzenem, hogy ne higyjenek azoknak, akik azt mondják, hogy bizonyos álmok, bizonyos tervek, nem reálisak vagy megvalósíthatatlanok. Semmi sem lehetetlen, sőt, a nagy álmok gyakran sokkal könnyebben megvalósíthatók, mintsem az ember gondolná, csak bele kell fogni. A mai fiataloknak erre sokkal jobb esélyük van mint a szüleik korosztályának, tehát tessék csak bátran álmodni, és magasra tenni a mércét.