A tv2 hír- és hírháttér műsoraiban dolgozott riporterként és műsorvezetőként. Két legnagyobb szakmai kihívása: a Jó reggelt Magyarország! Reggeli közéleti műsor vezetése, illetve New Yorkban 2001. szeptember 11-én az izgalmas tudósítás a tragikus eseményekről.
Legkedvesebb szakmai feladata egyébként a külföldi tudósítás, főleg háborús- vagy katasztrófa-sújtotta területeken. Egyik felejthetetlen élménye: Afganisztánban a katonák között forgatni.
Bátor és elszánt nő.
Ám az alábbiakban nem csak a rátermett médiaszemélyiséget, hanem a két gyermekét nevelő édesanyát is faggatjuk.

Hol nőttél fel, költöztetek a gyermekéveid során?

Budapesten születtem, de a szüleim sokáig Szombathelyen dolgoztak, oda jártam oviba is. Az iskolát már Pesten kezdtem. Érdhez van még sok közöm, oda csaptak ki a nagyszülőkhöz sok-sok boldog, felhőtlen nyárra. Ott laknak most a szüleim is.

Szerettél suliba járni, volt útált tantárgy?

Igazi idegesítő jó tanulócska voltam, sokáig kitűnő, a gimnáziumban viszont már lebuktam, a reáltantárgyakkal magolva is nehezen küzdöttem meg. A verseket, az irodalmat imádtam. Nagy szavaló voltam, kizárólag a koromhoz nem illő, brutálisan depressziós és komoly verseket tanultam. Lóci tehát fel sem merült, nyolcévesen József Attila legsötétebb korszakait bújtam. Szegény szüleim, aggódhattak.

Mi volt a kedvenc játékod, mesekönyved, rajzfilmed?

Most, hogy így felidézem, úgy rémlik, csupa-csupa szomorú mesét és filmet szerettem, ami azért furcsa, mert nagyon boldog, tök jó kis gyerekkorom volt. Sírtam a kis hableányért, Bambiért, a gyufaárus kislányért... Ez talán alkati. Jaj, mi lesz, ha a lányom is krokodilkönnyeket hullat majd a meséken, már most a szívem szakad.

Mikor voltál először szerelmes és hogyan végződött?

Általános iskola első osztályában, a legszebb fiúba az osztályban. Ráadásul viszonzottan, ami abból is kiderült, hogy választottam iskola után hazáig huzingálta a derékig érő szőke hajamat és közben gúnyolódott, én meg bömböltem. Aztán a tanárok és a szülők közbeléptek és vége lett a románcnak. Szerencsére nyolcadikban, a „Házibuli” láz közepén „jártunk” azért, két hétig.

Mit válaszoltál akkoriban a mi leszel ha nagy leszel kérdésre?

Végiggondolatlanul, jókislányosan felmondtam a szüleim életét. Orvos leszek, mint anyu és apu, lesz egy lányom meg egy fiam, főzni a férjem fog. (Nálunk apu főzött, kiválóan.) Aztán amikor kiderült, hogy elég szuggesztíven szavalok, egy ideig színésznő szerettem volna lenni, ami szörnyű hiba lett volna, mert egyáltalán nem tudok játszani. Csak egy helyben állva vagy ülve szeretek és tudok szerepelni.

Hogyan kerültél a televízióhoz s hol dolgoztál azelőtt?

Egyetemista voltam, és mint sok nyelvszakosnak, nekem is tanításból volt zsebpénzem. A tv2-höz véletlenül kerültem a kereskedelmi tévék indulásakor. A bölcsészkarra jártam az ELTE-n, többek között média szakra, már nem emlékszem igazán, hogy miért. Mindenesetre izgalmas kihívásnak tűnt, amikor a kertévék gyakornokokat toboroztak a hasonló tanszékekről. Sokat és keményen dolgozni mindig is tudtam és szerettem, bármilyen munkáról legyen szó. A tévénél pedig ezt díjazták, szerencsére.

Mi volt gyermekkorod felejthetetlen csínytevése? Sokat rosszalkodtál?

Nagyon bizarr módon voltam rosszcsont. Nem tudtam hazudni, illetve, amikor megtettem, rövid időn belül nagyon magas lázam lett a lelkifurdalástól. Ha megdobáltuk kaviccsal az osztályfőnök ablakát, vagy hasonlók, akkor kénytelen voltam valami jóvátételt kieszelni, hogy lemenjen a lázam és helyreálljon a lelki békém. Megnyugtató, hogy úgy tűnik, a fiam egyelőre lelkifurdalás nélkül tud gazfickó lenni.

Mit jelent számodra a karácsony?

Karácsony? Mióta gyerekeim vannak, újra van értelme. Majdnem egy évtizedig örültem, ha épp, hogy nem dolgozom aznap, úgyhogy nagy elmélyülést nem szántam az ünnepre. De emlékszem, gyerekkoromban hogy készült rá mindig édesanyám, milyen volt a fa, a papám ünnepi ebédjének az illata. Az én gyerekeim még túl picik ahhoz, hogy teljesen átéljék a karácsonyt, bár a fiam már félévesen majd kiugrott a bőréből örömében, ha csillagszórót gyújtottunk.

Mit üzensz a gyermekeknek?

A legjobban azt szeretném, ha a gyerekek emlékezetükbe tudnák vésni (nemcsak úgy homályosan, hanem nagyon tisztán) azt, hogy milyen érzés gyereknek lenni, hogy felnőtt korukban ne váljanak türelmetlen, ideges, megértésre képtelen szülőkké. Olyanokká, akik azt hiszik, hogy a járda azért van, hogy valahova rohanjunk rajta, nem pedig azért, hogy guggolva bámuljuk a hangyák vonulását.