Évek óta képernyőn láthatjuk őt. Közismert és népszerű személyiségekkel beszélget, általa és neki köszönhetően tudunk meg érdekes és jelentős dolgokat másokról, az országunkról – mindarról, ahol és ahogyan élünk.

Szeretted a meséket, foglalkoztatott Téged a kísértetek, óriások, indiánok, földönkivüliek, varázslok izgalmas világa?

Az én gyerekkoromban még nem voltak divatban, az indiánokat kivéve, azok már-még nem. Diafilmekre emlékszem, azokat tekergették nekem egy érintésvédelmi szempontból életveszélyes fémkészüléken. A Rákóczi Hadnagya című még megvan. A hasoncímű mozifilmből fényképezték ki. Akárcsak a Lúdas Matyit. Egy Puskin mesét, az Aranykakas címűt állítólag ezerszer elmondattam magamnak. Az aranykakas a végén agyonverte a csőrével a gonosz cárt. Brrrr.

Gyermekkorodban mit tálaltál a legszuperabb mesterségnek? Mi szerettél volna lenni akkoriban? Mi minden volt a válasz a mi leszel ha nagy leszel kérdésre?

Leginkább katona szerettem volna lenni. Elég félénk kisfiú voltam, ezért álmodozhattam ilyesmiről. Meg aztán akkoriban minden második film és dal valamilyen háborúról szólt.

Szerettél suliba járni, tanulni?

Nem. Kicsit féltem is minden egyes alkalommal, amikor beléptem a suliba.

Milyen csinytevésedre emlékszel vissza a legszívesebben, voltak-e rosszul elsült kísérletek?

Mondom, félénk gyerek voltam, nagy csínyeim nem voltak. Egyszer megszöktem a napköziből, és amikor estig nem kerültem elő, apám rendőrt hívott. Odaadott neki egy fényképet, de megjegyezte, hogy elég régi a kép, azóta sokat változtam. - Miért, most hogy néz ki? – kérdezte a rendőr. – Valahogy úgy – felelte apám, és a rendőr háta mögé mutatott: ott baktattam hazafelé, a sok futballozástól csatakosan.

Inkább az volt jellemző, hogy ártatlanul bajba kerültem. 58-ban Oroszországba kerültem úttörőtáborba, mint jó oroszos. Én voltam a legkisebb a fiúk között, és a többiek csak kis g…-nek hívtak igen kedvesen. Persze nem tudtam, mit jelent. Ha édesanyámon múlott volna, ma sem tudnám, mert amikor megkérdeztem tőle, nem felelt. De előbb a következők történtek:

a) egy éjjelen a nagyobbak elrendelték, hogy át kell mennünk a lányokhoz, és be kell kennünk őket fogkrémmel. Mindenki időben elmenekült, engem elkaptak: három nap szobafogság.

b) Ahogy kiszabadultam, sorbaállítottak bennünket, és közölték, hogy túrát szerveznek nekünk. Aki jelentkezik lépjen ki. - Túrhások kilépni – mondták a többiek. – Túrhások kilépni - mondtam én is, persze mit sem sejtvén a szó jelentéséről . Három nap szobafogság.

c) Ez a három nap is eltelt nagy nehezen, szabadfoglalkozás címén megyek a cipőm orra után, s megállít a büntetésmániás tanárnő: - Hát te hova igyekszel? – A barátomhoz. –Ki az? – Tolja. - Hát az meg melyik? – Tetszik tudni, az a kis g…. – Három nap szobafogság. (A tizenkét napból kilencet töltöttem szobafogságban.)

Mi volt a kedvenc játékod? volt-e féltve őrzött kisautód vagy kardod, esetleg saját magad által készített modelled, egyebed?

Egy fehér maci és egy vajszínű ló.

Sportoltál-e, szavaltál-e, énekeltél-e, zenesuliba jártál-e gyermekkorodban?

Egyszer tízéves koromban elszavaltam, hogy már egy hete csak a mamára gondolok, de nem volt vele nagy sikerem. Zongorázni tanultam Berta néninél. Három éven át ugyanazt a Bachot játszottam, mert minden órán kölcsön adott egy Jókai-regényt, és a következő órán azt beszéltük meg. Az év végi közös bemutatón, a szülők előtt mindig azt az egy darabot adtam elő, s Klári néni, egy szorgalmas fiú anyukája minden évben tenyerét összecsapva meglepetten kiáltott fel: - Jani, hogy te mennyit fejlődtél!

Mit üzensz a gyermekeknek?

Kérdezzétek anyátoktól, mi az a g…, és élvezzétek zavarát. Továbbá figyeljetek nagyon, mindent jegyezzetek fel, különben ha majd megkérdezi tőletek a Csutkamanó, hogy milyen volt gyermekkorotokban, semmi nem fog eszetekbe jutni.