BARABÁS BEA hangja a Juventus Rádióban csendül fel rendszeresen, s nemrégiben Pintácsi Viki Anya csak egy van, de az nagyon... című könyvében szerepelt: interjút adott az anyaság rejtelmes küldetéséről, örömeiről és nehézségeiről.
Bea, ha éppen nem a keverőpult mögött ül, műsort vezet, gyermeket nevel, akkor könnyen lehet, hogy énekel. Vagy éppen a gyermekkoráról mesél CsutkamanónakJ

Hol születtél, hol nőttél fel – falun, városon, családi házban, panelban, nagyszülőkkel együtt vagy akkoriban ez már nem volt divat?
Teljesen „kertbarát” gyerek voltam. Amikor megszülettem (Gyöngyösön), szüleim még az anyukám szüleinél laktak, egy kis faluban. Amikor kb.1 éves lettem, elköltöztek Vecsésre, kertes házba, majd pár év múlva Pestlőrincen építkeztek. Ott nőttem fel, de szinte minden szünidőt a nagymamáméknál töltöttem falun, ami mai napig is meghatározó élményeket adott. Nekem a játék szinte csakis a szabadban végezhető tevékenységeket jelentette.

Jártál-e bölcsibe, oviba, emlékszel-e még az ovis jeledre? Voltak-e csínytevéseid már az óvodában, ill. ebben a törpekorodban?
Nem jártam oviba, helyhiány miatt kimaradtam, de szerencsére Vecsésen egy olyan házban éltünk, ahol volt egy másik lakás is az udvarban, benne egy bűbájos idős házaspárral, akik napközben vigyáztak rám. Szoktam is mondogatni, hogy nekem „nevelőnőm” volt Ditta néni személyében. Ő készítette a világ legfinomabb spenótját. Máig szeretem a spenótot.

Mi volt a kedvenc játékod apró gyerekként? Mit szerettél enni, inni, szeretted az édességeket?

Játék: mint már említettem, csakis a kertben. Kedvenceim közé tartozott a különféle búvóhelyek készítése és a kertészkedés. Ha mégis a lakásban kellett elfoglalni magam, akkor jöhettek a matricák, kifestők, és –mikor már tudtam olvasni- a könyvek. Gyakran olvasgattam este a paplan alatt elemlámpával, mikor a szüleim azt hitték már rég az igazak álmát alszom.

Milyen volt az általános suli? Mi volt a kedvenc és utált tantárgyad?
Egyszóval: jó! Én szerettem iskolába járni, és szinte minden tárgyat egyformán kedveltem. Nagyon izgattak a frissen vásárolt tankönyvek, már augusztus végén, átlapozgattam mindegyiket. Sajnos éppen ezért nem is tudnám egyik tantárgyra sem rámondani, hogy utáltam. Sok minden érdekelt, mint manapság is.

Mik voltak a hobbijaid? Sportál gyermekként? Horgásztál? Gyűjtöttél bélyegeket? Babáztál? Énekkarba jártál? Szavaltál, szinjátszókörbe jártál?

Rengeteg mindent kipróbáltam, hisz’ sok minden érdekelt. Jártam énekkarba, egész ügyes szertornász voltam, gyűjtöttem szalvétát, kézilabdáztam, vers és mesemondó versenyeken indultam, gitároztam… De a legmeghatározóbb az volt, amikor bekerültem a KISZ Központi Művészegyüttesbe, ahol kipróbáltam magam, mint énekes, jártam a színjátszó csoportba, majd végül a tánckarban kötöttem ki, ahol gyakorlatilag végigéltem a tizenéves koromat.

Mit válaszoltál akkoriban a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?

Nem igazán emlékszem, de az biztos, hogy felmerült a fogorvos, majd egyre komolyabban a színésznő.

Volt-e kedvenc állatkád, kutyád, macskád, tengeri malacod, hörcsögöd?
Sajnos nem sok állatunk volt, leszámítva egy kutyust, -aki megszökött, elveszett- illetve a pintyeimet, akik nagyon édesek voltak. Sajnos az aprócska tojásaikat nem költötték ki, pedig nagyon izgatottan vártam a kicsiket.

Milyen volt a középsuli – volt időd tanulni, vagy szerelmes voltál, kamaszbulikra jártál, moziztál, sportoltál? Mi érdekelt legjobban a középsulis éveid alatt?
Középsuliban legjobban a színjátszás érdekelt, de ez természetes, hiszen irodalmi drámai fakultációra jártam. Zseniális kis csapat voltunk mi, tele hasonló gondolkodású fiatallal. De ha nem ott voltam, akkor az együttesben, ahol nem csak a próbák voltak szórakoztatóak és a fellépések, hanem maga a társaság is. Így aztán másra, pl. „bandázásra” nem is nagyon maradt időm.

Mi jött azután – hogyan kerültél a profi hiradás világába – belecsöppentél, mások biztatására, vonzott valamiért a média, a szereplés vágya?

A Színház és Filmművészeti Egyetem harmadik rostáján estem ki, amin meglehetősen megsértődtem, gondoltam: „ha én nem kellek nektek, ti sem kelletek nekem”. Így is lett, soha többé nem mentem még a környékre sem, ellenben, rengeteg más dolgot kipróbáltam. A média világába pedig teljesen véletlenül csöppentem. Most sem tagadom, hogy semmiféle médiaiskolát nem végeztem, de hiszem, hogy ez az a szakma, amit nem lehet a padokban igazából megtanulni. Már 13 éve vagyok itt, és azt hiszem, a gyakorlat megtette a magáét.

Hol mindenütt dolgoztál már, milyen jellegű munkákkal kötötted le magad ezideig? Hogyan kerültél a Juventus Rádióhoz?

Sok kis kitérő után, végül is az államigazgatás mellett tettem le a voksomat. Sokáig voltam anyakönyvvezető a VI. kerületben. Megjegyzem, imádtam a munkámat. Csak aztán valahogy mégis másfelé kanyarodtam… De a mai napig nosztalgiával megyek el egy-egy barátom esküvőjére, és persze kicsit szakmai szemmel is nézem a szertartást.

Mik az idei terveid, céljaid? Hogyan zajlott le az első félév? Milyen álmokat kergetsz munkáddal, jövőddel kapcsolatban?

Soha nem voltak túl nagy terveim, most sincsenek igazán. Csak szeretném jól csinálni a dolgom, úgy, hogy közben természetesen a számításaim is megtaláljam, illetve, magam is elégedetten állhassak fel egy-egy nap után a keverőpult mögül.

Először szerepelsz könyvben vagy ez már nem új vállalkozás? Hogyan kerültél bele Pintácsi Viki nemrég megjelent könyvébe és milyen érzéssel osztottad meg véleményedet a külvilággal, a könyv szerzőjével? Ismerted Pintácsi Vikit előtte is? Miért tartottad fontosnak, hogy résztvegyél a könyvben, hogy te is megoszd az olvasókkal a vallomásaidat, tapasztalataidat, élményeidet?
Ez az első alkalom, hogy könyvben szerepelek, nem is nagyon értettem a dolgot, hiszen átolvasva a közreműködők névsorát, úgy érzem én vagyok a legkevésbé ismert név. Ugyanakkor nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy Viki megkeresett. Őt már nagyon régen ismerem, számtalan ponton találkoztak már a sorsfonalaink, tehát eszembe sem jutott, hogy gondolkozzam a felkérésén. Arról nem is beszélve, hogy Vikinek olvastam már más könyvét is, és pontosan tudtam, hogy ebben (is) tehetséges.

Mit üzensz a gyermekeknek?
Azt, hogy ne siessenek felnőni! Örüljenek, hogy gyerekek, gondtalanok, és próbálják meg sokáig megtartani ezt az ártatlan, felhőtlen állapotot. És talán még annyit, hogy bízzanak a sorsban, amely – bár néha nehezen hihető, de - mindig jól elrendezi a dolgokat. Játsszatok, szórakozzatok, és legyetek nagyon boldog felnőttek!