Humoristaként már az egész ország ismeri a nevét, de vajon hányan tudják róla, hogy írt egy darabot ALT DUETT címmel, amit Kassán, a Márai stúdióban mutattak be - Dévényi Ildikó és Varga Lívia főszereplésével.

Az is fantasztikus és ötletes lépés volt, hogy lett egy Migrén nevű formációja, mely három nőből áll és afféle paródiaegyüttesként működik.

Az 1990-es Humorfesztivál első helyezettje színházakban lép fel, televízióban szerepel, könyvet ír, énekel, parodizál, rendez...
mindemellett - tele van vágyakkal, kapukkal, álmokkal és ösvényekkel.... a bensője olyan, mint a szivárvány.

- Budapesten születtem, és ott is nőttem fel.
Anyai nagyszüleim Sümegen laktak, így aztán nyaranta sokszor töltöttem náluk a szünidőt. IMÁDOM SÜMEGET.

Bölcsibe állítólag, csak rövid idei jártam, mert annyira sírtam, hogy egy gondozónő, minden nap kézenfogva elvitt anyukám munkahelyére, ahol aztán boldogan rohangáltam a felnőttek legnagyobb örömére.

Általános iskolába, a Labda utcába jártam (ez a hatodik kerületben található).
Nagyon nem szerettem tanulni, mindig a szüneteket vártam, s azt, hogy minél előbb felnőtt legyek, és ne kelljen rettegnem számtan órán.
A humán tárgyakkal nem volt semmi bajom. Kedvencem az ének óra volt természetesen, de a tornateremben is szívesen töltöttem az időt.

Arra ,hogy: "mi leszel, ha nagy leszel?" azt válaszoltam, hogy utcaseprő, mert folyton azzal riogattak (több kevesebb sikerrel), ha nem leszek jó tanuló, bizony utcaserő válik belőlem. Gondoltam megelőzöm a fejmosást, azzal, ha már eleve erre a nemes pályára készülök, és kész.
Leleményes voltam, mi?

Hobbim az olvasás, és az állandó éneklés (már ha ezt hobbinak lehet nevezni) volt.
Reggeltől estig énekeltem, így aztán nem jutott idő a szalvéta , cserebogár, gomb, tanár-skalp gyüjtésre.

Rettenetesen rossz, és finnyás evő voltam, aztán ez megváltozott (sajnos), és mindenevővé váltam.
Kedvenc kajám: Csirkepaprikás, nokedli, ubisali.
Bővebben: minden, ami hús.
Vércsék voltak az őseim tán?

Én nagyon korán kezdtem a szerelmet, mert állítólag óvodában a bábfal mögött puszilkodtam Pável nevű csoporttársammal. Én nem emlékszem rá, de a családi legenda hűen őrzi eme kicsapongásomat.
Egészségügyi suliban értem felnőtté, és onnan felvételiztem a Színműre, de sajna... Bölcsiben dolgoztam, meg fogászaton, felülvizsgálaton, aztán megnyertem a Humorfesztivált.
Humorista, parodista, író vagyok...assszem.
Hogy mit csinálok, amikor éppen nem ezeket, amiket az előbb felsoroltam? Hm... Legszívesebben egy kávézóban ülök, és bámulom az embereket. Imádom a jó társaságot, és (csak első hallásra tűnik ellentmondásnak) az egyedüllétet. A könyvek, színház, és a mozi is boldogít.
Imádok csavarogni idegen városokban, úgy, hogy közben végigeszem a helyi specialitásokat, és minden este valamilyen kulturális élménnyel kényeztetem magam. Szeretem a tengert és a hegyeket is.
Legszívesebben Itáliában élnék, de szóba jöhetnek a francia vidékek is.

A tenger fölött, egy sziklára épített kőházban laknék, és írásból tengetném napjaim. Reggel végignézném a halászok sürgését, a helyi étteremben költeném ebédem, aztán hű kutyámmal sétára indulnék a zegzugos utcácsákon - köszönve mindenkinek - , hogy később egy kávézóban pihenjem ki magam. Aztán, ha kedvem szottyan egy kis operára vagy balettre, autóba ülnék és a közeli városba hajtanék, ahol már várnak a barátok. Éjjelig tartó építő, pezsdítő beszélgetés után hazahajtatnék, és írnék reggelig...

A gyerekeknek azt üzenem, ha rajtakapják magukat, hogy kezdenek felnőtt módjára viselkedni, reagálni, azonnal vonuljanak egy sarokba, és koncentráljanak arra, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő.