POSTAGALAMB
Deszka Színház - Előadás
A Kerítés című előadás 05.26-án kerül bemutatásra. Ismertető: A vállalkozói lét nevetséges kisembere és a világtól elmenekült kertész különös találkozása, a kerítés két oldalán. Kapcsolatunk koránt sem baráti… sőt. Nehezen találják meg egymás világában helyüket, ami számtalan humor forrása. Még Imola gondos növény - és állatvédő, addig Anti az alig jól menő újgazdag vállalkozó küzd az Olasz import Vito bácsi pénzbehajtói ellen. Persze nem lenne teljes a történet egy szupermodell IQ bajnok barátnő, egy simlis csendestárs és egy falusi hírmondó nélkül. Ne várjunk szerelmet, nem romantikus kibontakozásról van szó, sokkal inkább az igények és kedélyek egymáshoz csiszolásáról. Hőseink torzsalkodása inkább egy szappanopera vitriollal felitatott padlóján csusszan, mintsem egy komolytalan tragédia oltárán hal el! Kurzus: E mellett júniusban egy szórakoztatónak és ugyanakkor tanúlságosnak ígérkező színházi kurzus kerül nálunk megrendezésre, melyre június 10-ig várjuk a jelentkezéseket. Cím: 6772 Deszk, Tempfli tér 8.
Most jelent meg e varázslatos gyerekeknek szóló zenei album, erről két dalocskát hallhattok a GYERMEKZENE (TÖRPEZENE, GYEREKRAJZFILMEK) menünkben. Az albumról infoanyagokat is ott olvashattok. www.zeneker.hu
TŐLETEK ÉRKEZETT KINCSEK, ALKOTÁSOK, ZSENIÁLIS ÖTLETEK, EMLÉKEK, ÜZENETEK
E rovatunkban küldhettek fotót a nagyiról, a Loch Ness-i szörnyről, tippet a húsvéti ünnepekhez, miként festenétek vagy díszítenétek ti tojásokat, küldhettek verseket, prózát, novellát, képregényt, dalszövegeket, mp3-as felvételt... gyakorlatilag bármit, csak saját ötlet, saját készítményű alkotás legyen. Ha előadásotok van a suliban, művelődési házban, ha külföldre mentek versenyezni vagy fellépni, ezt is írjátok meg nekünk, mi itt leközöljük - hiszen a POSTAGALAMB teszi a dolgát! Elviszi a hírt, a kincset és a hír, a kincs ott jelenik meg, ahol kell. www.csutkamano.hu
MÉHES KÁROLY és KATI LÁNYA verseket küldtek nekünk
Egy krokodil reggel A krokodil, amikor álmosan felkel, csodálkozik, hogy itt a reggel, és eszébe jut, elszálltak az álmok, és ilyenkor reggelente krákog, ami sajnos eléggé rossz szokása. De azán elkészül a finom kása, ezt már nagyon gyorsan bevágja, és siet – üresen marad a lakása!
Hideg van Télen, ha egy plüssállat nem köti fel a plüss-sálat semmi másra nem várhat, tüsszenthet majd kétszázat: hapci, hapci, hapci s még hozzá százkilencvenhét. Könyörög a plüssállat: Kérlek, adj rám plüss-sálat!
SZIVÁRVÁNY Mindent elhisz, aki jóbarátom, mondja Kitkat, a csavar-ész, mert sokszor nagy mesékre kész, s szavaiból csak úgy süt az álom. Kitkat olyan kicsi lány: szíve csupa szivárvány! Ha Szellemországban vagyok éjjel, lenézek Mindenországra s látom, hogy a sok kis élet miként pislákol, és abba beleborzongok egészen. Kitkat olyan kicsi lány: szíve csupa szivárvány! Sutyorognak a szellemi lények: – Kitkat ügyesen intézkedik máma, hogy Mindenország lakóinak álma teljesüljön, mire ki-ki megébred! Kitkat olyan kicsi lány: szíve csupa szivárvány! Reggel nehezen hagyja ott az ágyat. Kérdem: – Ugye éjjel dolgoztál, Kitkat? Ő, mint akit még az álom ringat, csak motyog, mert a szellem-lét is fáraszt. Kitkat olyan kicsi lány: szíve csupa szivárvány!
|