A párizsi Pompidou Központ Modern és Kortárs Képzőművészeti Múzeuma látta vendégül a budapesti Zeneakadémia jazz és népzene szakos hallgatóit.
Céljuk az előadóművészet és a képzőművészeti közötti híd építése, átjárhatósága, ezzel is új utat teremtve a kiállítások felé, az alkotásokhoz.

Az előadók között szerepelt HARCSA VERONIKA is, így arra kértem őt, meséljen nekünk erről a különös előadássorozatról, hiszen a performance, az akcióművészet számunkra igazi meglepetés – főleg, ha a tehetséges jazzénekesnő vállalkozik ezen a téren egy nem mindennapi dologra: hangjával, mozdulataival mesél nekünk az adott tér alkotásáról, úgy, hogy közben elvarázsol bennünket – a lelkünkig hatol – újra meg újra.

Most énekeltem először úgy, hogy egy múzeumban, képzőművészeti alkotásokra improvizáltam, viszont több összművészeti produkcióban részt vettem korábban. Volt, hogy némafilmet kísértem dalokkal, volt, hogy kortárs táncos előadásban improvizáltam a táncosok mozdulataira – meséli Harcsa Veronika, majd így folytatja: - A performance szerintem nagyon közel áll a jazzhez, hiszen az improvizációé a főszerep. Azt próbáltam megfogni a zenében, amit az adott pillanatban kiváltott belőlem a festmény, az alkotás. Egész más ez, mint egy koncert, hiszen szinte végig szólóban énekeltem, ami nagy szabadságot jelent. Egy ilyen élmény igazi inspiráció, amit aztán próbálok a rendes koncerteken felidézni.

Harcsa Veronika Párizsban is szárnyalt és megosztotta a nézőközönségével a szabadság, a zene és a mozgás harmóniájának ízét, színét. – A rendezőktől azt az instrukciót kaptuk, hogy ne nézzünk egyáltalán a közönségre, csak a művekre, hogy a nézők még véletlenül se higgyék azt, hogy egy koncerten vannak. Ők is a festményt nézték, az énekem pedig egy hangulatot, környezetet tett hozzá a műhöz – magyarázza Veronika az előadását és megjegyzi: - Olyan volt, mintha egy erdei csendéletet a zene és a madárhangokkal festettem volna alá, csak épp nem csendéletekről volt szó, hanem elvontabb festményekről.
Megtudtuk azt is Harcsa Veronikától, hogy a quartet ezúttal nem kísérte őt Párizsba, a Zeneakadémiáról 13 jazztanszakos és 8 népzene-szakos diák lépett itt fel, ki duóban vagy trióban.
Veronika legtöbbször egyedül énekelt, illetve egy másik énekes lánnyal duózott.

Nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem végre Veronikától, hogy énekelt-e már magyarul is?

- Ritkán, de előfordult már, hogy magyarul énekeltem. Az improvizáció legtöbbször szöveg nélküli, inkább a hangszínről, dinamikáról, zenei mondatokról szól. Ez egy különleges állapot, amikor megszűnik a külvilág. Látom a körülöttem lévő embereket, tárgyakat, de csak arra koncentrálok, amiről énekelek. Ez lehet egy konkrét történet vagy csak egy hangulat vagy épp egy festmény, mint ezen a performance-on – meséli Veronika s hallgatnám őt napokig, hetekig...

Gratulálunk Neked a párizsi fellépéshez és sok sikert kívánunk a májusi japán turnéhoz!