HARCSA VERONIKA olyan nekünk ma már a zene világában, mint az esthajnalcsillag az égen. A hangja úgy megmelegíti a lelkünket, akár a tábortűz lángja a nyári éjszakákon. Harcsa Veronika nemrég megjelent új CD-jéről – mely a RED BAGGAGE címet kapta – egy számot meghallgathattok a Tinizenedobozban is mp3-ban – Veronika a YOU című felvételt küldte nekünk, így ha elolvastátok a vele készült beszélgetést, hallgassátok meg a csodálatos szerzeményt is. S mivel Veronika több díjat is nyert az utóbbi időszakban, kezdjük rögtön a szép elismerésekkel a visszaemlékezést:
Mit is jelent tulajdonképpen a Fonogram Magyar Zenei Díj? Több CD nevezett be vagy ez nem is benevezéses alapon működik? Mesélj kérlek erről a szép elismerésről!
A Fonogram Magyar Zenei Díjat - Arany Zsiráf díj néven - a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) 1992 szeptemberében alapította. Az előadókra egy újságírókból, zeneszerzőkből, szövegírókból álló 250 fős jelölőbizottság szavazott, a jelöltek közül a győzteseket pedig a 9 fős Fonogram Bizottság választotta ki. Tehát a díjat a szakma ítéli oda, így különösen örültünk az elismerésnek! A díjátadón sajnos egy fellépés miatt nem lehettem jelen, de még aznap éjjel óriási zenekari pizzázás keretében ünnepeltük meg a díjat a zenésztársaimmal.
Hogyan kerültél be Mátyássy Áron filmjébe? Ismert Téged, a jazz elemeit, világát kívánta a filjméhez kísérőzeneként vagy egyszerűen csak valami szokatlant és eredetit álmodott meg, amit Te és Márkos Albert együtt valósítottatok meg? Itt is díjat nyert a filmzene. Milyen érzés ilyen elismertnek, sikeresnek lenni? Mire buzdít, mennyire nyomja ez még feljebb önmagad előtt a mércét?
A film fő zeneszerzője Márkos Albert, akivel Áron, a rendező már akkor zenéket próbálgatott a forgatókönyvhöz, amikor még a film szereplői sem voltak kiválasztva. Berci és Áron rengeteg különféle stílust kipróbált a népi énekektől a kortárs zenéig, míg végül megállapodtak egy melankólikus, kicsit pszichedelikus-rockos, és mindenképpen szokatlan zenei világnál, amihez kerestek egy hangot. Áronnak az volt az elképzelése, hogy legyen egy énekes, aki a hangjával végigkíséri a film sztoriját, nem válik konkrét szereplővé, de mégis folyamatosan reflektál a történetre. Kicsit úgy, mint a görög drámákban a kórus. Bercivel korábban is dolgoztunk együtt egy kortárs táncelőadás zenéjén, Áron pedig ismerte a dalaimat, így esett rám a választás. Nagyon nagy élmény volt a filmzene felvétele! A kész képsorokra kellett zenélnünk, így a stúdió falára óriás vásznon kivetítették a filmet, hogy a jelenetekkel szinkronban tudjunk játszani. A díjnak borzasztóan örülünk, már csak azért is, mert szokatlan világa miatt sokan kritizálták, úgy ítélték, hogy nem illik a filmhez. Az ilyen elismerések valóban feljebb tolják a mércét, hiszen az ember ilyenkor úgy érzi, egy ilyen díj kötelez. A díjak miatt még többen figyelnek ránk, így még inkább számít, hogy mit nyújtunk a közönségnek. Érdekes utóélete is lesz egyébként az alkotásnak! Október 20-án, a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében a film jeleneteiből és zenéjéből szerkesztett "filmzene koncertet" adunk Márkos Alberttel és a Smárton Trióval. Az estet Mátyássy Áron rendezi, a vetítést, a vizuális effekteket pedig Pater Sparrow vezényli majd.
Hogyan zajlott a húsvét - volt-e időd csendesen ünnepelni? Meglocsoltak-e Téged is a fiúk?
Húsvét alatt szinte minden nap volt fellépésem, így a többi ünnephez hasonlóan nekem ilyenkor is kevesebb idő jut a ráhangolódásra, felkészülésre. Vasárnap azért együtt ebédeltünk a családommal, ezt semmiképp sem hagytam volna ki... Locsolóból nem akadt sok, de azért elhervadni sem fogok!
Milyen évnek nézel elébe? A siker a legjobb ugródeszka - gondolom most aztán jöhetnek a koncertek, fellépések, újabb kihívások - hová mindenhová hívnak fellépni - belföldre is, külföldre is?
Valóban sok izgalmas fellépés vár idén! Két estünk is lesz a MüPában, júniusban a saját zenekarommal, októberben a már említett filmzenés esttel - ezek mindenképp mérföldkövek számomra. Ezen kívül egyre több fellépésem lesz az olasz gitáros, Nicola Conte zenekarával. Megyünk a legendás Pori Jazz Fesztiválra, de norvég, holland, olasz, görög fesztiválokra is, és legnagyobb örömömre végre itthon is fellépünk együtt május 1., 2. és 3-án, a Take Five-ban. Szóval akad munka bőven, hiszen a sok fellépés sok próbával, gyakorlással jár. De szerencsére legalább annyi örömöt is tartogat!
Gratulálunk a sikeres fiatal énekesnőnek és köszönjük a beszélgetést. HARCSA VERONIKA ÚJ CD-JÉT megnyerheted a nyereményjátékunkban!!!