Farkas Bertalan magyar űrhajós-úttörő
2007. június 5. Farkas Bertalanra gondoltam a minap, s az eget fürkészve nem egyszer megkérdeztem magamtól: lennék-e űrturista? Hát, én ettől pojácább vagyok, azt hiszem, még a legmagasabb fa tetejére sem lehetne engem kilőni, nem még a csillagok közé. Farkas Bertalan űrrepülésének 25 éves évfordulója két évvel ezelőtt volt, május 26-án. Azóta még egy magyar látogatott ki a világűrbe, turistaként, hetykén, sült pulykahússal a tarsolyában. Fantasztikus, mire képes a csúcstechnológia. Ki gondolta volna, hogy a magyar úttörő űrhajósunk mindössze 8 éves volt, amikor fellőtték az első szputnyikot? Még hihetetlen volt akkoriban, hogy ember járjon az űrben, először csak állatkísérleteket folytattak, 1961-ben jutott csak fel az első ember. 1978-ban Farkas Bertalan Magyari Béla kollégájával jutott el Csillagvárosba, az űrrepülést megelőző kiképzésre. Azt mondja, a második születésnapját akkor ünnepelte meg, amikor visszatért az űrből. Micsoda mázli, én akkor adtam hálát a Teremtőnek, hogy élek, amikor leestem a lóról és csillagokat láttam, majd két lábra álltam ismét, s örültem, hogy élek. Farkas Bertalan azonban még évekkel ezután is csodálatos sikereket ért el. A Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek – mely 1985-ben alakult Párizsban – alapító tagja. Létezik egyébként magyar űrkutatási iroda is, működnek magyar kutatócsoportok, a nemzetközi programokban is részt vesz a magyar fél. A világhírű pilóta, űrhajós 1949. augusztus 2-án született. 1997 óta nyugállományú dandártábornok, az Atlant-Hungary nevű légitársaság résztulajdonosa. Legyünk rá büszkék, olvassunk róla!
|