Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek Veletek, s érdeklődtök hogylétem felől. Rengeteg minden történt az elmúlt egy évben, amiről most beszámolok Nektek.

Mint tudjátok, 2000-ben zenei stílust váltottam, s el kezdtem a saját utamat kialakítani.
Miután hét éves korom óta klasszikus zenét játszottam, ez bizony már teljesen beleolvadt a sejtjeimbe, ugyanakkor vágytam valami más ízekre, más hangulatokra.
Így jött az ötlet, hogy Magyarországon elsőként meghonosítsak egy olyan zenei világot, ami kortól-nemtől-politikai hovatartozástól független.
Ezeket, a komolyzenei melódiákat megfűszerezem a rock, a jazz, a latin és a világzene stílusjegyeivel,

És eljátszom azzal a gondolattal, hogy ha ma élnének ezek a nagy szerzők, mit hoznának ki magukból és a ma használatos nagyon komoly számítógépes zenei programokkal, hangszínekkel, effektekkel.

Pár év óta magam hangszerelek minden művet és bizony 2003 óta, mint zeneszerző is szorgoskodom. Mára teljesen elsajátítottam ennek a zenei programnak a kezelését, mindent megírok, a basszusgitár hangjaitól a szólógitáron keresztül a komplett ritmusokat, dob
groove-okat és kitalálok hozzá érdekes effekteket, olyan hangulati elemeket, melyek még inkább erősítik a művek hangulatát.

Tavaly novemberben megjelent az új lemezem, Spiritusz címmel, azt hiszem, ez a lemez vagyok leginkább én. Úgy érzem, kicsit félreismert a közönség, azt gondolták sokáig, hogy én egy túl romantikus, nagy díva vagyok, hát ez aztán végképp távol áll tőlem. Először is nagyon nem szeretem a csillogást, szeretek a színpadon is ugyanaz lenni, mint a hétköznapokban. Mindig is a temperamentum, a dinamizmus jellemezte egész életemet, bevallom, már az oviból is van egy-két izgalmas sztori.

Szóval, a mostani CD hangulatára leginkább a latinos íz jellemző, tele életörömmel, lüktető ritmusokkal, boldogsághormonokkal és a zongora mellett kedvenc hangszerem, a gitár is főszerephez jutott.

Fantasztikus zenésztársaim vannak, akikkel igazi fergeteges hangulatot teremtünk koncertjeinken, mulatságos történeteket, anekdotákat mesélek a közönségnek.

Nos, ezzel az új lemezzel koncerteztem tavaly és idén nagyon sok helyen, nagyon sok embernek.

A lemez megjelenése után idén januárban fantasztikus utazást kaptam az Exclusive Tours Utazási Irodától, három hetet Kubában töltöttem, a latin zene birodalmában.

Életem meghatározó élménye volt, rengeteg felejthetetlen emlékkel lettem gazdagabb.
Kuba rettenetesen szegény ország, havi 3000-4000 Ft-ból kell megélniük az embereknek, mégis állandóan mosolyognak, táncolnak, és soha nem panaszkodnak.
Az utazásom attól is különleges volt, hogy nem turista busszal mentünk kipipálni a látnivalókat, hanem kaptunk egy állandó taxisofőrt és egy csak velünk foglalkozó idegenvezetőt, aki elvitt olyan helyekre, ahová egyszerű turistaként nem juthatunk el.
Csatolok egy csomó fotót nektek, hogy ti is átérezzétek ennek az időszaknak a hangulatát.
Írtam útinaplót is, minden gondolatom, érzésem benne van, s visszaadja a megtapasztaltakat. Ha gondoljátok, s érdekel, hogy én milyennek láttam Kubát, szívesen elküldöm nektek.

Tudom, hogy legtöbben ebben az időszakban síelni, korcsolyázni járnak, én fóbiás vagyok ezekkel a sportokkal kapcsolatban, nagyon féltem a kezem. Persze azért kipróbáltam mindet, de nagyon ráfáztam.

Kristóf, 10 éves kisfiam, két évvel ezelőtt rábeszélt a síelésre, hogy legalább a bébipályán próbáljam meg, na ennek meg is lett az ára. Először a sífelvonó alatt kötöttem ki, majd becsúsztam egy pihenő társaság közé, végig kiabálva, hogy Help me!, Achtung, achtung! Aztán dühösen felmentem a snowboard pályára, s egy matraccal, irtózatos sebességgel nekizuhantam egy villanyoszlopnak, s eltört a vállcsontom. Na, ennyit a téli sportokról. Inkább puha pokrócban ücsörgök a jó meleg hüttékben egy forró csokival, s egy jó könyvvel.

Tavaszi szünetben egy új sportnak kezdtünk hódolni, a bringázásnak. Bejártuk a Garda-tavat, csúcsélmény volt, s teljesen beleszerettünk a kerekezésbe. Képzeljétek, itt végig közvetlenül a tóparton megy a bringa út, bárhol leállhatsz, hogy megmártózz, nem kell jegyet venni, nincs sehol elkerítve tömegstrandokkal, egyszerűen szabad vagy, s lépten-nyomon kis pizzériákban, kávézókban olthatod éhségedet, szomjadat. Mérges is vagyok, hogy mért nem lehet a Balatont is hasonlóan élvezhetővé tenni.

Az egész évem a koncertezésről, s a turnékról szól, így katartikus öröm, ha adódik összefüggően 1 hét, amit teljes kikapcsolódásban, a családommal tölthetek.
Persze azért a hétköznapok is hoznak nagy nevetéseket, Kristóf gondoskodik erről.
Mihelyst jön a tavasz, rohanunk a kertbe ping-pongozni, kosarazni, és ha a nap is felébredt téli álmából, kiülünk a pergola alá, s ott ebédelünk.
Hozzáteszem, imádok főzni, teljesen kikapcsol, és nagyon élvezem a fűszerek illatát.

A nyár java folyamatos koncertezéssel telt, nyári fesztiválokon, kastélyokban játszottunk.

Aztán jött a Gipsy Kings koncert, amitől kicsit többet vártam, nagyon hakni ízű volt, egy órával a kezdés után elmentek, 10 percet vártunk egy ráadásra, s vége. Rohantak a repülőtérre a következő fellépésre.

Július végén volt két hét szabadidőm, amikor újra útnak indultunk, s éltünk bringaszenvedélyünknek, bebarangoltuk az Istriai-félsziget nyugati részét.

Reggeli után felpattantunk, sokszor az úszógumi a derekamra volt kötve, no nem azért, mert nem tudok úszni, hanem, hogy azon lebegjek a jó meleg tengerben, amikor kiúsztam magam, de nem akarok még a parton lebzselni. A kormányra kötöztük a kinyithatós székeket, csomagtartón békatalpak, hátizsákkal nagyon mókás volt, de imádtuk.

Itt megint csak megtapasztaltam, hogy milyen jó, amikor a tengerpart mindenkié, nincs elkerítve, nem építenek házakat a partra, nem akadályozza a lejutást vasúti sín, s nem kell sorban állni belépőjegyekért, aztán meg a sültkolbászért.

Augusztus közepén volt egy remek koncertem a 100 Tagú Cigányzenekarral, ahol az én zenéimet ötvöztük az ő stílusukkal, egészen extra zenei világ alakult ki belőle, 3500 embert tombolt a makói szabadtéri színpadon. Innentől kezdve már nem volt szabad perc, mert teljes gőzzel készültünk a nagy október végi „Homokmesék” című koncertemre. Biztos várjátok, hogy elmagyarázzam, mit is takar ez a cím. Cakó Ferenc homokanimációs filmrendező készített élőben, 10*7 méteres vászonra homokszemekből képregényeket, filmeket, tulajdonképpen megfestette, hogy miről szólnak a zenéim. Így elkalandozhattunk fantasztikus tájakra, a nyers vadnyugatra, vitorlással küzdöttünk az óriás hullámokkal, és legyőztük a sárkányt, aki rettegésben tartotta Óperencia lakóit.

Erről is csatolok képeket. A homokmeséket váltották időközönként Fülöp Csaba (ő az én párom) grafikái és fotói, a színpadi díszleteket is ő készítette, és a fényjátékot is megtervezte. Nagyon nagy siker volt, öt ráadás után még mindig várt a közönség újabb zenéket, de mi már elbúcsúztunk.

A nagy koncert után pár napot pihentem, sokat olvastam, dvd-ket néztem, s finom ételekkel vártam haza Kristófot és Csabát.

Az őszt egyáltalán nem szeretem, csak a színeit, de sokkal kedvetlenebb vagyok ilyenkor, nincs hangulatom sehova elmenni, s ilyenkor a legjobb zenét írni, mert felidézem a nyári élményeket vagy éppen gondolatban, a fantáziám segítségével elutazom újabb és újabb helyszínekre.

Esténként pedig kiülünk a télikert ízű verandára, és nagyokat kanasztázunk Kristóffal és, ha nálunk van anyukám, akkor hármasban.

Ha pedig beleuntunk, egy nagy tál pattogatott kukorica mellett jöhet a csocsóparti (na, ebben mindig utolsó vagyok).

Most, amikor írom ezt a levelet nektek, már csak pár nap választ el a Mikulástól. Sajnos, én éppen turné közepén vagyok, és ezen a napon Marosvásárhelyen lesz Ünnepi koncertem. De azért gondoskodtam arról, hogy hozzánk is betérjem a Télapó és egy kis meglepetést szerezzen Kristófnak, aki kicsit elszomorodott, hogy én nem leszek most itt, nem tudjuk együtt várni. De a hálószoba párkányán biztos ott lesznek a finomságok és talán a párnák alatt is találnak majd egy, s mást.

És elérkeztünk az év utolsó nagy témájához, a karácsonyhoz. Képzeljétek, ez lesz az első olyan karácsony hosszú évek óta, amikor nem koncertezem, és amit a világ végén fogunk eltölteni, ugyanis elutazunk a kenguruk földjére. Kristófot is visszük, egy hónapig ott leszünk. Kiszámoltam, hogy összesen 42.000 km-t repülünk, ennyi körbe repülni a Földet, csak nem jön velünk Willy Fogg. Nyolcszor szállunk fel, s nagyon remélem, hogy le is, és ez közel hatvan óra levegőben való tartózkodást jelent. Csaba két nagybátyja él Melbourne-ben és Sydney-ben, őket látogatjuk meg, de előtte még töltünk pár napot Szingapúrban, ahová meghívtak jövő tavasszal, a Mozaik Fesztiválra.

Szóval izgalmas lesz óceánparton piknikezni fürdőruhában, nyári melegben, karácsonykor. Kristófnak volt is egy kis képzavara, hogy oda hogy fog jönni a Jézuska rénszarvassal, amikor ott nem élnek ezek az állatok. Mondtuk neki, majd kenguruk húzzák a szánt, mire teljesen elképedt ezen a fura válaszon, s így reagált:

- Na édes anyukám, mostmár hagyd abba ezt a mesét, hát hogy húzza a kenguru a szánt, ha nincs hó?

Az utazás nagy öröm, de azért szomorúság is keveredik bele, mert nem lehetek együtt a szüleimmel. S már előre felidézem magamban, hogy milyen is volt gyermekkorom karácsonya, amikor anyukám megrázta a kiscsengőt, ami azóta is mindig hallunk Szentestén, s akkor nevetve rohantunk a bezárt ajtóhoz, hogy végre kinyíljon, s ott szájtátva néztük, ahogy a plafonig érő karácsonyfa minden pompájában nekünk díszelgett és alatta a sok-sok színes doboz, ami a várva várt ajándékokat rejtett.

Aztán odaültünk az ünnepi asztalhoz, s azt kívántuk, soha ne érjen véget ez a csoda.

Mert az volt, s kívánom mindannyiótoknak, kicsiknek, nagyoknak, hogy ez a csoda mindig megmaradjon, akár Magyarországon vagytok, akár a világban bárhol.

Ha visszajöttem, s kíváncsiak vagytok, merre jártam, küldöm az útinaplót, addig is kívánom a legjobbakat!

Csilla