Hol született mátyás király?
2005. január 30. Ezen a szép napon ellátogattunk Mátyás király (1458-1490) szülôházába, mely egyben Kolozsvár legrégibb lakóháza. Igen megszeppenve léptem be a kolostornak is beillő épületbe, gondoltam is, ha itt maradnék egy évet, bizonyára méltán lehetnék király a birodalmamban. Biztosan szigorúan nevelnének itt és végre megtanulnék királyi módon gondolkodni, viselkedni, élni. De addig is, amíg én merengek, hallgassátok meg a szülői ház történetét: két vagy három épület összevonásával keletkezett a mai emlékház. Közbülsô része a tulajdonképpeni gótikus egység, mely már Mátyás király születésekor is állt, a másik két rész vagy száz évvel fiatalabb, ezek reneszánsz stílusúak. A ház az 1440-es években Méhfi Jakab tulajdonában állt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, Mátyás édesanyja, Kolozsvárt. A házat 1467 szeptember 28.-án Mátyás király minden adó alól felmentette, ami egy olyan kiváltság volt, amely rendkívül értékessé tette az épületet, és biztosította aránylag változatlan fennmaradását. A Mátyás szobor felállítására készülve a város a századfordulón egy budapesti mûépítész tervei szerint, majd az 1940-es évek elején Kós Károly tervei szerint rekonstruáltatta a házat, ekkor kapta a mai puritánabb jellegét.
|
|