FAKANÁL
HOGY TELJEN A POCAK?
Csutka módra. Mert én imádok enni. Éppen ezért minden hónapban újabb és újabb receptekkel rukkolok majd elő, és várom a ti receptjeiteket is, hogy ezeket is kipróbálhassam és javasolhassam a többi kíváncsiskodónak.
ŐRSÉGI TÖKMAGOS TORTA
20 dkg darált dió, 25 dkg darált pirított tökmag, 5 dkg liszt (lehet teljes őrlésű), 6 tojás, 12 ek. cukor, 1 sütőpor, 1dl tökmagolaj. A nagyobb munka inkább a darálással van, a tökmagot nem könnyű, de megéri! a diót és 20dkg tökmagot ledaráljuk, 5 deka tökmagot pedig félreteszünk a díszítéshez (ettől is lesz igazi csemege!). A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Óvatosan beleforgatjuk a porokat, végül belekeverjük a tökmagolajat. Süthetjük tepsiben, de zsírozott-lisztezett tortaformában is. Előmelegített sütőben sütjük, jó barnára. Önmagában is finom, de megtölthetjük házi baracklekvárral is.
PÁROLT SPÁRGA ÖNTETTEL - PÁROLT BROKKOLIVAL MEGBOLONDÍTVA
Vegyél egy csomag spárgát és egy fej brokkolit, a spárgát répapucolóval vékonyan hámozd le, a búbját ne pucold meg! A brokkolit szedd szét rózsáira és a spárgával együtt dobd bele a rotyogó (ENYHÉN SÓZOTT) vízbe 3 percre. Szűrd le és helyezd el egy nagy salátatálon, majd melegítsd meg a holland szószt (ezt ott tudod megvásárolni, ahol a spárgát, keresd HOLLAND SZÓSZ címen - kis dobozban vagy zacskóban) és öntsd vele nyakon a zöldségeket. Enyhén megszórhatod egy csipetnyi, két csipetnyi borssal is a végén. Isteni finom!!! ÉS NAGYON-NAGYON EGÉSZSÉGES!!!
ZÖLDBORSÓS CSIRKERAGU PÁROLT RIZSSEL
50 dkg pulykamell /lehet felső comb is/ 2 db vöröshagyma 1 db zöldpaprika kevés pirospaprika só bors majoranna 1 nagyobb gerezd fokhagyma 30 dkg zöldborsó 50 dkg rizs elkészítés A vöröshagymát apróra vágjuk, és kevés olajon pároljuk. A zöldpaprikát kockára vágjuk és hozzáadjuk. A húst szintén felkockázzuk és hozzátesszük, fehéredésig kevergetjük. Fűszerezzük (só, bors, zúzott fokhagyma, majoranna). Rátesszük a borsót, és kevés vizet öntünk alá. Lefedjük és addig pároljuk, míg puha nem lesz. Ha szükséges utánaízesítjük, és már kész is. Párolt rizzsel tálaljuk: a rizst megmossuk, lecsepegtetjük, és kevés olajon forróra pirítjük. Megsózzuk, és egy kis fej hagymát teszünk bele. Kétszeres mennyiségű forró vízzel felöntjük és készre pároljuk.
MÉZES CSIRKEDARABOK BUNDÁBAN
Vegyél egy csomag csirkemellfilét. A páchoz: 1/2 kk só , 1/2 kk őrölt fehérbors, 1 kk cukor, 1 ek szezámolaj és 1 ek fehérbor A bundázáshoz:
1 tojás, 2 ek olaj,12 dkg finomliszt, 3 dkg étkezési keményítő, 1 kk sütőpor, 1,5 dl víz, 1 kk só A mézes mártáshoz: 3 ek méz 2 ek cukor 3 ek kechup 3-4 ek balzsamecet 1 kk csípős paprikakrém A csirkét vékony (ujjnyi) csíkokra vágjuk. A páchoz a hozzávalókat összekeverjük, a csirkecsíkokat beleforgatjuk és fél órára hűtőbe tesszük. A bundázáshoz a tojást enyhén felverjük és a többi hozzávalóval simára keverjük. A húscsíkokat a pácból kivesszük és a sűrű tésztába beleforgatjuk. Közepesen forró olajban aranybarnára sütjük. A mézes szószhoz a hozzávalókat egy serpenyőben megforrósítjuk és a húsra öntjük. (Külön kis edényben is tálalhatjuk mellé.)
FORRÓ CSOKI ÁLOMSZERŰEN
Vegyél: 1 tábla csokit, tejet, tejszínhabot és fahéjat vagy csokireszeléket Tördeld darabokra a csokit, rakd bele egy kis lábosba, olvaszd fel kis lángon, kavargasd és öntsd föl forró tejjel, keverd habosra villával. Tegyél egy pici adag tejszínhabot a tetejére és szórd meg csokireszelékkel vagy fahéjjal (esetleg mindkettővel)!!! Rögtön fogaszd, mert igy a LEGFINOMABB!!!
MENNYEI KAKAÓ-GESZTENYE-BOMBA
Hozzávalók: diós massza: 10 dkg darált háztartási keksz, 20 dkg darált dió, 30 dkg porcukor, 4 dkg kakaópor, 2 db tojás, kevés tej kristálycukor A hozzávalókat összegyúrjuk és nedves kézzel gömböket formálunk belőle, amelyeket kristálycukorba forgatunk. gesztenyés töltelék: 25 dkg gesztenyemassza, 5 dkg porcukor, 15 dkg darált háztartási keksz, 10 dkg vaj, kevés rum Az alapanyagokat összedolgozzuk. összeállításhoz: nagyobb kézi citromfacsaró fagyasztott vagy befőtt magozott meggy A diós gombócokat a felfordított citromfacsaró üregébe nyomkodjuk, úgy hogy a fala legyen kibélelve. A közepébe 1 vagy 2 meggyet teszünk és a gesztenyés töltelékkel teljesen betöltjük az üreget. A formából kiütjük (mivel cukorba forgattuk ez könnyű lesz). Hűtőben tároljuk, mert nyers tojás van benne.
CSUTKAMANÓ KARÁCSONYI SÜTEMÉNYE
Vegyél a boltban tortalapot, túrókrémet, pudingport és banánt. A tortalapot helyezd el nagy tálon, keverd ki a túrókrémet egy zacskó vaníliáscukorral és kend a tortalapra, megszórhatod pici mazsolával is. Ha megfőzted a vaníliás vagy csokoládés pudingot, hagyd kihűlni és vékonyan kend a túrókrém tetejére. A tortát szórd meg gyerekeknek tetszetős díszcukorkákkal vagy reszelt csokoládéval és tegyél rá banánkarikákat kör alakban. Tedd a hűtőbe egy-két órára és istenien összeállnak benne az ízek. Ha a tortalapot megszórod a legelején 5-6 leveskanálnyi őszibaracklével, nem lesz száraz és még másnap is finom omlós lesz.
GYEREKSANGRIA
Mi kell hozzá? 1 citrom, 1 narancs, 1 őszibarack, 1 ek. cukor, 1 l piros szőlőlé, fél liter baracklé, fél liter Bitter Orange POFONEGYSZERŰ AZ ELKÉSZÍTÉSE: A gyümölcsöket felaprítjuk és egy tálba tesszük, becukrozzuk és nyakonöntjük a gyümülcslevekkel s óvatosan kavarunk rajta néhányszor. TÁLALÁSA: Lehűtjük és jégdarabokkal vagy díszes szívószállal, koktélkanalakkal kínáljuk gyerekvendégeinknek vagy a nagyinak!!! Kiváló lehet szülinapra, szilveszterre, bármelyik délutánra, meglepheted vele a családodat is!!! Elkészítési idő: 15 perc
GYEREKKOKTÉL - MENNYEI ÍZ!!!!
Gyümölcsös koccintó ( kölyökparti gyereknapra) recept Kategória: Italok, koktélok Hozzávalók: a málnás joghurtoshoz: 20 dkg málna, 1 banán 2,5 dl joghurt, 3 dl víz. a mangós-narancsoshoz: 1 érett mangó, 6 narancs Elkészítés: A málnát megmossuk, lecsöpögtetjük. A banánt meghámozzuk, fölszeleteljük, a málnával, a joghurttal meg a vízzel turmixoljuk. Átszűrve üvegpoharakba töltjük és behűtjük. A mangós változathoz a gyümölcsöt megtisztítjuk és kockákra vágjuk. A narancsok levét kifacsarjuk, a mangóval turmixoljuk és üvegpoharakba töltve behűtjük. Elkészítési idő: 20 perc
KARÁCSONYI GYÜMÖLCSTORTA SÜTÉS NÉLKÜL
Hozzávalók: Az alaphoz: 25 dkg durvára tört keksz 7,5 dkg olvasztott vaj A töltelékhez és a tetejére: 1 nagy tojás 7,5 dkg porcukor 50 dkg mascarpone ízlés szerint citromlé 1 teáskanál tequila vagy fehér rum (nem kötelező) 40 dkg szeder 10 dkg fehér ribizli | Elkészítés: Konyhai robotgépben törd össze a kekszet, add hozzá az olvasztott vajat. A masszát 25 cm-es átmérőjű kerek tortaformába tedd, és ujjaiddal nyomkodd az aljához és az oldalához. Tedd be a hűtőbe, amíg elkészíted a tölteléket. Verd fel a tojásfehérjét kemény habbá, majd tedd félre. Keverd el a tojássárgáját a cukorral, amíg sűrű és világos lesz. Add hozzá a mascarponét, keverd simára, majd a citromlevet és rumot is add hozzá. Óvatosan keverd a tojásfehérjéhez az egészet, majd a masszát simítsd az alapra. A tetejére szórd rá a szedret és a fehérribizlit, amelyeket természetesen más gyümölcsökkel is helyettesíthetsz. 8 személynek elegendő. Én egy fél napra a hűtőben hagytam, majd levettem a tortaforma karimáját és az oldalát lapjára vágott mandulával szórtam le! |
HIDEGTÁL - paradicsom snidlinggel
Moss meg 5-6 paradicsomot, vágd ketté, szórd meg apróra vágott snidlinggel és icipicit sózd meg! Nagyon kevés vékonyra vágott lilahagymát is szórj rá! Egyszerű vajas kenyérhez isteni finom lehet! Ha díszíteni szeretnéd a hidegtálat, tegyél a paradicsomok mellé vékony zöld paprikakarikákat vagy uborkakarikákat! Ha a vajas kenyeret is dísziteni szeretnéd, tegyél mindegyikre két karika főtt tojást! Vagy egy csipetnyi Erős Pistát, lehet édes változatban is, hogy ne csipjen!
CSOKIBA MÁRTOTT BANÁN
Vegyél 5 gerezd banánt, karikázd fel és mártogasd bele a felolvasztott csokiba. Az étcsokoládét fél deci tejbe olvaszd fel (ha nincs tej, fél deci vizben) és ebbe lehet, ha kihűlt, belemártogatni a banánkarikákat. ha kardocskákat szúrsz aztán minden karikába, jót mutat és partin is lehet tálalni!!! Ha nincs kedved karikázni a banánt, vágd egyszerűen ketté, szúrj bele szívószálat vagy nagyobb hurkapálcát és igy mártogasd bele a csokoládéba, majd óvatosan mártogasd meg díszcukordarabkákban is!!! Fantasztikus látványt nyújt és isteni finom!
KARAMELLES ÁLOM
A tésztához: 3 tojás, 8 kanál cukor, 8 kanál olaj, 1 kiskanál szódapor vagy sütőpor, 1 kanál méz (elhagyható) összegyúrom annyi liszttel, amennyit felvesz, hogy nyújtani lehessen (kb. fél kiló). 4 lapot sütünk belőle a tepsi hátán. Karamellkrém: 1 csésze cukrot megpirítunk, 1csésze vizet hozzáöntünk, mikor elolvadt a cukor benne, 5-6 kanál lisztet 1 csésze tejjel simára keverve hozzáadunk, felfőzzük. Ha langyosra hűlt, hozzákeverek egy Rama margarint (nem bajlódom külön kikavarni a margarint a cukorral, a végeredmény ugyanaz, mert ez a krém inkább főzött, mint vajalapú). Megkenem a lapokat és összeillesztem, megszórom a tetejét porcukorral. Másnap szeletelem. Amennyiben vaniliás szeletet akarok, 2 csomag vaniliapudingot, 1 lapos kanál lisztet, 800 ml tejben megfőzök egy csésze cukorral, majd ha langyosra hűlt, hozzákeverem a Rama margarint.
HÚSOS PALACSINTA PIKÁNSAN
Vegyél tortillapalacsintalapokat - görög vagy törökételféleség -, egy zacskóban 6 db is van és akkor vedd elő a hűtőszekrényből, ha már kész van hozzá a beletöltendő hús. Négy szelet csirke- vagy pulykemellet apró kockákra vágj és hagymán kezd sütni, majd engedd fel pici fehérboros vízzel, sózd meg, rakj bele pici csípős pirospaprikát, pici fokhagymát, borsot és majorannát. A végén engedd fel fél deci tejszínnel s az íz kedvéért rakhatsz bele egy pici oreganot. A palacsintalapot mikrohullámú sütőben langyítsd meg és kend meg tejszínnel és rakd bele a húst, majd tekerd össze, mint a kakaós palacsintát szokás. Ha gondolod, a palacsinta tetejére szórhatsz reszelt sajtot s újra pár másodpercre a mikroba rakhatod, hogy összeálljanak benne az ízek.
SAJTOS TÉSZTA
Vegyél egy zacskó tésztát, főzd ki a felét enyhén sós lobogó vizben, majd amikor puhára főtt, szűrd át, s reszelj rá sajtot vagy egyszerűen szórd meg reszelt sajttal! Ha szereted a fokhagymát, azt is rakhatsz bele a reszelt sajtba, vagy bekeverheted a reszelt sajtot a következőképpen: egy kanál tejföl, egy zacskó reszelt (pizza)sajt, egy gerezd fokhagyma darálva... Pici sóval, borssal vagy szerecsendióval is megszórhatod, de csak mértékkel!
TEJSZÍNES-OREGANOS SÜLT CSIRKECOMBOK
Vegyél a boltban fagyasztott csirkecombokat, egy tejszínt, oregano fűszert. Otthon egy tálban keverd össze a tejszínt az oreganoval és három csipetnyi sóval, valamint kedved szerint egy csipetnyi borssal, esetleg pici őrölt fokhagymát is szórhatsz bele. Mártsd bele a csirkecombokat, majd rakd őket a megolajozott tepsibe és 200 fokon süsd meg - kb. 45 percig süsd, hogy szép aranybarnák legyenek. Tálald sült hagymakarikákkal, párolt zöldbabbal, sült cukkinival, fokhagymás uborkasalátával vagy savanyú uborkával, friss kenyérrel, salátával. Isteni finom!
Nutellás croissant
Vegyél fagyasztott tésztalapot, terítsd szét, kenj rá Nutellát, vágd el a tésztát kockadarabokra, 10x15 cm-s nagyságra és tekerd fel őket a fotón látható alakzatban. Tedd az előmelegített sütőbe és 15-20 percig süsd meg, aranysárga színűre. Ha kész, tálald fel és faljátok fel a barátaitokkal!!!
PIZZASZENDVICS
Vegyél toast kenyeret (vagy ami van), pizzaszószt, mozarella sajtot, kolbászt vagy szalámit, szórd meg pici oreganoval vagy pici reszelt fokhagymával, reszelt sajttal és süsd meg a sütőben kb. 15 percig közepes hőmérsékleten. Ha szereted a gombát, azt is tehetsz rá, de csakis boltban vásároltat! Ha minden egybesült és elolvadt a sajt - kész! Tehetsz mellé felszeletelt savanyú uborkát vagy egyéb savanyúságot! Hagyd kihűlni, nehogy megfájduljon a pocak!
BA-BA TURMIX
Ami kell hozzá: 1 őszibarack, fél banán, 1 deci tej, 2 teáskanál méz, 1 csipetnyi fahéj, tört jég
A banánt és a barackot apróra daraboljuk, a turmixgépben a mézzel, fahéjjal, tejjel habosra keverjük. A tört jeget pohárba tesszük, ráöntjük az italt.
A pohár peremét barackgerezddel és fahéjjal díszítjük. Tíz perc alatt kész a REJTÉLYES BA-BA TURMIXKOKTÉL!!!
KAKAÓS TÉSZTA - a leggyorsabb ebéd!
Főzz ki csuszát vagy hosszú tésztát, keverd egy kanál olajjal és szórd meg kakaóval és egy kanál porcukorral hintsd meg!!! Kész a gyors ebéd, s ha valaki kakaó helyett fahéjas cukrot szeretne rá, az is FINOM!!!
ROPOGÓSRA SÜLT CSIBEMELLEK VAGY COMBOK
Vegyél egy csomag csibecombot vagy csibefelsőmellrészeket, mosd át őket és készítsd elő a sütéshez. A tepsiben kenj szét két leveskanál olajat, rakd rá a csibecombokat. Vegyél elő egy doboz tejszínt, önts bele egy dcl tejet, tegyél bele egy kanál mustárt, egy csipetnyi sót, egy csipetnyi fokhagymát, egy csipetnyi oreganot és ezzel locsold meg a csirkecombokat/melleket. Rakd fél órára a sütőbe és utána megint locsold meg őket alaposan ezzel a szósszal. Aztán süsd megint 45 percig, amíg igazán jó pirosra nem sülnek. Isteni ízük lesz. Tálalhatod friss ciabattával, görög salátával, sós uborkával, céklával vagy akár enyhén sós vízben párolt rizzsel is, sőt, párolt zöldségekkel is: brokkolival, borsóval, répával.
Gyors egybesült tejszínes zöldségek
Vegyél 5 burgonyát, szedj szét egy fej brokkolit apró darabokra, néhány karfiolvirágot is szétszedhetsz apró darabokra, és néhány szelet szalonnát is felszeletelhetsz apró kockákra. rakd szét a vékonyra szeletelt krumplit a tepsi aljára, amit már kivajaztál, aztán szórd meg apróra szétszedett brokkolival és karfiollal, locsold meg tejszínnel, ami raktál egy csipetnyi sót, egy csipetnyi borsot, egy csipetnyi fokhagymát, aztán szórd meg az egészet kockákra vágott szalonnadrabkákkal és igy még egy emeletet rakj a tetejükre ugyanezekből. a legutolsó sort alaposan locsold meg tejszínnel, a tejszínben elkavarhatsz egy tojást is, s ne felejtsd: hogy ízletes legyen a tejszín, rakj bele csipetnyi sót, borsot, fokhagymát. ezt a zöldségestálat rakd be a sütőbe és süsd 45 percig, ne legyen teljesen száraz, de ne is tocsogjon a tejszíntől, finom zaftos legyen. Tálalhatod céklával, olajos paprikával vagy savanyú uborkával is.
Kókuszcsók
Hozzávalók (kb. 40 darabhoz): 25 dkg kristálycukor, 20 dkg kókuszreszelék, 4 tojásfehérje, fél citrom reszelt héja, kb. 40 db sütõostya (ha nincs ostya, jó alá a sütõpapír is). A cukrot 10 dkg kókuszreszelékkel és a tojásfehérjével állandó keverés mellett kb. 50 fokosra melegítjük. A lábost levesszük a tûzhelyrõl, és belevegyítjük a citromhéjat, meg a maradék kókuszreszeléket. Az ostyákat megnedvesített tepsibe tesszük, majd 2 teáskanál segítségével mindegyikre kevés masszát halmozunk. Elõmelegített sütõben, 175 fokon gáztûzhelynél 2-es fokozaton) kb. 20 percig sütjük. A kókuszcsókokat lazán öntsük le folyékony csokoládéval.
Almás kenyér
Mi kell hozzá? 13 dkg vaj, 14 dkg barnacukor, 1 simára kevert tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 1 közepes nagyságú alma, 25 dkg rétesliszt, 1 kiskanál sütőpor, 2 kiskanál őrölt fahéj, 0,6 dl tej A díszítéshez: 1 közepes nagyságú alma, kb. 2 dl baracklekvár Összeállítás: 25 perc, sütés: egy és negyed óra, 180 fokon. A püspökkenyérformát vajjal kikenjük, az alját és az oldalát sütőpapírral kibéleljük. A vajat a cukorral habosra keverjük, a tojást apránként beledolgozzuk, elkeverjük. A vaníliacukorral ízesítjük. Az almát megtisztítjuk és megreszeljük, a masszához adjuk. Az átszitált lisztet evőkanállal belekeverjük, eldolgozzuk, majd az előkészített formába simítjuk. A második almát is meghámozzuk, megházát eltávolítjuk, vékonyan felszeletelve a tészta tetejére fektetjük. A meleg sütőbe tesszük és 75 percig sütjük. Akkor jó, ha a közepébe szúrt tűt szárazon kihúzzuk. A sütőből kivéve tiz percig állni hagyjuk és után boritjuk ki egy tálra vagy deszkára. Lehúzzuk a sütőpapírt és a sütit a talpára állítjuk, a tetejét baracklekvárral megkenjük. Zárt dobozban két napig eltartható. Nem ajánlatos fagyasztani. FINOM!!!
TÖLTÖTT FŐTT TOJÁS
Főzz meg 4 db tojást, a forrásban levő vízbe tegyél sót, utána tedd bele a tojást, tíz perc múlva kész is. Öblitsd át hideg vízben, igy könnyebb lesz megpucolni. Vágd őket ketté, s a sárgájukat óvatosan kiskanállal fordítsd ki egy tálba, a fehér kis tutajokat rakd rögtön egy nagy tálra s majd ebbe fogod belerakni a krémet. A tojássárgáját nyomkodd szét, keverj hozzá egy kiskanál mustárt, egy kicsi apróra vágott fehérhagymát, snidlinget, egy kiskanál kenhető vajat. A jól kikevert krémmel töltsd meg a fél tojástutajokat, esetleg dísznek tegyél a tetejükre kicsi darabokra vágott pirospaprikát, zöldpaprikát és kész a finom hidegtál.
GÖRÖG SALÁTA
Vegyél 3 paprikát (zöldet vagy pirosat, esetleg keverve), 1 nagy fej lila hagymát, 5 db paradicsomot, 1 kígyóuborkát, egy üveg olivabogyót, fetasajtot (görög sajt), s mindent vágj kockákra és rakj egy tálba. Locsold meg olivaolajjal, szórj rá oregami fűszert, egy csipetnyi sót, icipici citromlevet locsolj rá és óvatosan kavard össze - hogy az ízek összeérjenek. Eheted friss bagettel, kenyérrel, grill csirkéhez, fasírthoz, spízhez - sok-sok ételhez kifejezetten passzol, még hidegtálként is kiteheted vacsorához a felvágottak mellé.
KAKAÓS VAGY FAHÉJAS TIRAMISU
Vegyél két csomag piskótát, Mascarpone-t, 3-4 tojást, készíts egy bögre kávét vagy fekete teát. A piskótákból rakj le egy sort a kerámiatálba, a tojások sárgáját válaszd külön a fehérjétől, a sárgáját jól keverd ki 3 kanál kristálycukorral, aztán keverd hozzá a Mascarponet. Egy másik lehetőség: a fehérjét verd habosra, s ehhez keverd a cukrot és a Mascarponet. Ebből a masszából az egyharmadot kend az alsó réteg piskótára, de előtte a piskótákat kiskanálnyi feketeteával vagy kávéval locsold meg (ne nagyon, mert agyonáznak, csak csipetnyit, hintsd végig rajtuk a teát/kávét). Aztán a krémre jön még egy emelet piskóta, ezt is hintsd meg kávéval/feketeteával és erre is jön egy réteg krém, majd ismét egy réteg piskóta - meghintve teával/kávéval. Fogj végül egy szűrőt és kakaóval szórd meg a piskóták tetejét. Ha fahéjas cukrot szeretnél a kakaó helyett használni, semmi akadálya, tedd a kisszűrőbe és jól hintsd meg vele a tiramisut. NAGYON FINI. Tedd hűtőbe egy-két órára, aztán tálalhatod. Egy perc alatt felfaljátok.
Reszelt sajtban panírozott husi - negyed óra alatt kész!!!
Szeletelj fel pár szelet pulykahusit vagy csirkehusit, martsd bele lisztbe, majd felhabart tojásba majd a prézli helyett mártsd bele reszelt sajtba, igy bundája lesz a húsnak, s helyezd az olajjal kikent tepsibe. A husikkal teli tepsit tedd az előre felmelegitett sütőbe, és süsd 15-20 percig, amig a teteje enyhén meg nem pirul. A felhabart tojásba el ne felejts tenni egy csipetnyi sót s egy csipetnyi fokhagymaport, isteni íze lesz tőle a husinak!!!
Kávés piskóta, csokis piskóta banánkarikával
Vegyél egy csomag piskótát, köralakút, bármilyen formát, ha hosszúkás babapiskót kapsz a boltban, törd ketté vagy kettesével használd majd, és közéjük tegyél pici banándarabkákat. A menet: fogj egy bögre kávét, s a piskótát óvatosan mártsd bele, gyorsan, hogy ne nagyon ázzon szét. Egy kerámiatálba rakd le az első sor beáztatott piskótát, ezekre tegyél banánkarikákat, majd a fölső sor piskótát mártsd bele felolvasztott csokiba (a csokit olvaszd fel két kanál vajban, vagy két-három leveseskanál tejben, vízben). Több emeletnyi piskótasort készíthetsz igy, s a legutolsó szintre szórj reszelt csokit. tedd a hűtőbe egy órára és FALD FEL A BARÁTAIDDAL!!!
SAJTOS RUDACSKA PARTIRA
Kell hozzá: sajt, liszt, tojás összetétel: 5 dkg parmezán sajt, 2,5 dkg ementáli sajt, 7 dkg liszt, 1 tojás, só, feketebors A sajtokat lereszeljük, belekeverjük a lisztet, a vajat megsózzuk, borsozzuk és beletesszük a tojás sárgáját. Összekavarjuk és várunk egy kicsit, mig kel. Egy kis víz hozzáadásával tésztát gyúrunk belőle, vékonyra kinyújtjuk, és 8-10 cm-es kis rudacskákra vágjuk. Nem túl forró sütőben aranybarnára sütjük és forrón tálaljuk.
SÁRGADINNYE MÉZBEN- reszelt csokoládéval
Vegyél dinnyét, mézet, két citromot, hámozd meg és vágd kockákra a sárgadinnyét, 30 dkg mézet 2 dl vizzel és citromlével forralj fel, aztán öntsd a dinnyére és takard le. hagyd letakarva 24 órán keresztül, hadd maradjon ebben a szárazgőzben. Mielőtt feltálalod, szórd meg a tetejét reszelt csokoládéval! Hűvös helyen tárold, aztán szűrd le és faljátok fel a barátaitokkal - isteni íze lesz!!!
Sárgadinnye és sonkaszelet - tutajok
Szerezz be egy sárga dinnyét, egy csomag parmezán sonkát, fekete erdei sonkát vagy egyéb hasonlót, szeleteld fel gerezdekre a dinnyét, minden gerezdre tekerj rá egy sonkaszeletet, s a közepébe szúrj egy fogpiszkálót vagy színes pálcikát. Gusztusos, finom tutajok lesznek belőle, vacsorára, vendégváráshoz kiváló!!! Olivakenyérrel, bármilyen zsemlével fogyasztható!!!
AZ ELSŐ FŐZTÖM - PAPRIKÁS KRUMPLI
Pucolj meg tíz darab krumplit, egy darab hagymát, a hagymát pici darabokra aprítsd fel, a krumplit nagyobb darabokra metéld föl. Tegyél egy nagyobb lábasba egy evőkanálnyi olajat, dobd rá a hagymát, pirítsd meg egy kicsit, tegyél bele egy fej zöldpaprikát az íz kedvéért, dobd rá a krumplit, rakj bele 1 babérlevelet, egy mokkáskanálnyi sót, őrölt feketeborsot, pirospaprikát, s amikor a paprikáskrumpli elkezd főni, rakj bele 5-10 cm-s kolbászdarabokat, 2-3-at, ne sokat, hogy ne legyen zsíros a kaja. A kolbászt külön is megfőzheted, mert akkor a zsírjától nem lesz tocsogós, zsírfoltos a paprikáskrumpli. Így nyáron nagyon finom ám!!!
GYEREKJÁTÉK EZT SÜTNI! VAGY NEM SÜTNI:)
TIRAMISU egyszerűen, gyorsan Hozzávalók: 17 dkg kristálycukor (kb. 5 evőkanál) 2 db egész tojás 2,5 dl habtejszín 25 dkg natúr vajkrém kb. 6 adag kávé kb. 30 dkg babapiskóta rumaroma tetejére kakaópor Elkészítés: Egy tálban a két egész tojást kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a vajkrémet. Másik tálban a habtejszínt kemény habbá verjük, melyet óvatosan a vajkrémes masszához keverünk. Elkészítjük a rummal és cukorral ízesített kávét, melybe kb. 1 percre beáztatjuk a babapiskótákat. Egy nagy tálba ezután rétegezve tesszük bele a piskótát és a masszát. A tetejére kakaóport szórunk, majd pár órára a hűtőbe tesszük. Vagy legalább negyed órára, ha nem bírunk tovább várni:) SZEZÁMMAGOS SAJTOS-SONKÁS TEKERCS Hozzávalók: Levelestészta, Toastsonka, 4 db krémes háromszögsajt, szezámmag A levestésztát kiteríted, rákened a sajtokat, rárakod a sonkát, henger alakúra csavarod az így megtöltött tésztát, 1,5 cm vastag szeletekre vágod és rárakod a tepsire a darabkákat, megszórod pici szezámmaggal a tetejüket. Sütöd 15 percig és kész. Hagyod kihűlni és FELFALOD AZ EGÉSZET.
VANÍLIÁS ÁLOM
Hozzávalók: 20dkg-os csomag kétszersült 1/2l tej 1-2 ek. cukor Krém:1l tej 3 tojás 5dkg porcukor 10dkg cukor 1 csomag vanília puding
A kétszersültet, vagy száraz kekszet feldaraboljuk és belemártjuk meleg, cukros tejbe. Felforralunk 1l tejet. 3 tojássárgáját 10dkg cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejhez, jól elkeverjük, közben hozzáadjuk a csomag pudingport, pár percig főzzük. 3 tojásfehérjét, 5dkg porcukorral felverjük, nagyon keményre. Az összefőzött krémet összekeverjük a felvert fehérje 2/3-val, majd levesszük a tűzről és egy tálba rakjuk soronként. 1 sor krémmel kezdünk,majd kétszersült, vagy keksz. A tetejére a maradék tojásfehérjét tesszük, amibe finom gyömölcsízt kevertünk. Lehűtve tálaljuk.
FINCSI GYÜMÖLCSTURMIX
Hozzávalók: banán málna kiwi narancs alma citrom mazsola turmixgép Elkészítés: 1 lépés: a gyümölcsöket felszeleteljük (kivéve a citromot és a mazsolát). 2 lépés: a gyümölcsöket beleöntjük a turmixgépbe és indítsuk el! Kb: 5-10 percre 3 lépés: Ha megvan, facsarjunk le egy citromot és öntsük bele a a gyümölcsturmixba. 4 lépés: Végül rakjuk bele a mazsolát és 3 percre helyezzük el a hűtőben Szkenderovits Evelin, Tabdi
BANÁNHAJÓ
Szerezz: 4 banánt, 1 citrom levét, 4 evőkanál mézet, 4-4 gombóc csokoládé-, vanília- és banánfagylaltot, 1 evőkanál apróra vágott pisztáciát. A banánhéjakat leveszed, banánt kettévágod, megcsepegteted citromlével, s egy ovális tálba fekteted. A mézet cikk-cakkban a banánra folyatod, a tányérra adagolod a fagylaltokat és megszórod pisztáciával.
GYÜMÖLCSSALÁTA manóknak
Vegyél egy 5-6 piskótát, almát, banánt, kiwit, sárgadinnyét, 3-4 ringlót, szőlőszemeket – s egyéb gyümölcsdarabkákat, ha van egyéb kedvenced is – és szeleteld fel őket, kicsi darabokra. A piskótát törd össze 4-5 felé, kis kockákra és szépen nyomd a gyümölcskockák közé. Egy nagy tálban mutat jót az egész, főleg, hogy ha nagyobb mennyiséget készítesz belőle. Öntsd nyakon végül egy nagy pohár fehér joghurttal és a tetejére csurgass egy kanál mézet, akár díszként is. De a joghurtos öntet tetejére csurgathatsz folyékony csokoládét is, te magad is felolvaszthatsz egy-ket csokimikulast vagy húsvéti nyuszicsokit. Ha gondolod, egy-két szem epret vagy meggyet is tehetsz a tál tetejére - jót mutat és ízlik! Tedd a tál gyümölcsöt az asztalra és fald fel a barátaiddal!!!
Abszolút kezdőknek - 10 perc munkával süthető!!!
Szilvás süti Vegyél: másfél kg szilvát, 4,5 dl porcukrot, 4,5 dl réteslisztet, 4 tojást, 1,5 dl olajat, 2 csomag vaníliáscukrot, 1,5 csomag sütőport, 4 evőkanál kristálycukrot és csipetnyi fahéjat. Kendd ki margarinnal a tepsit, szórd be daráltkeksszel vagy zsemlemorzsával. A felezett szilvákat sűrűn rakd bele. A 4 evőkanál kristálycukrot keverd össze a fahéjjal és szórd be vele a tetejét. A többi hozzávalót jól keverd ki és egyenletesen csorgasd a szilva tetejére. Lassan süsd (tűpróbáig). Ha megáll benne a tű, kész. MENNYEI ÍZE VAN!!!
TUTI RECEPT TŐLETEK - CSÖRÖGEFÁNK
Baracklekvárral fűű nagyon finii : ) Nyammmnamm : )) Tegnap lediktálta nagymamám (könnyű ám elkészíteni és lehet mindenféle formát, egérkét is készíteni a tésztából): Kell hozzá: liszt (35 dkg), tojássárga (5 db), cukor (egy kiskanállal), só (csipetnyi), olaj és kicsi tejföl. Úgy készül, hogy először összegyúrjuk a lisztet, a cukrot és a sót tejföllel. Annyi tejfölt kell hozzátenni, hogy a tészta még ne ragadjon gyúrás után, de ne is legyen túl kemény. Aztán kis halmokra szédszedjük őket. A mennyiség úgy 20-24 halomra jó, de ez attól függ, mekkora formákat nyújtunk mjad belőle. Hivatalosan a halmokból vékony csíkokat kell nyújtani és a recés derelyevágó kiskerékkel (ismered?) páthuzamos csíkokat belemetszetnei és a végeit is így elmetszeni, de mi mindenféle figurákat is szoktunk formázni és az az izgalmas, hogy melyikből mi lesz sülés után : )) Sok és forró olajban kell sütni amíg szép aranysárga nem lesz. Ha kicsit kihűt lehet rátenni lekvárt (mi barackot vagy szilvát szoktunk) és porcukit. Fűű, nagyon fini : ) (Horváth Lili, Szentendre)
Farsangi finomságok
Krumplipogácsa gyorsan Főzz meg egy kiló krumplit a héjában, sós vízben, majd pucold meg, krumplitörővel nagyon finomra nyomd szét és keverd be annyi liszttel, amennyit magába szív (ehhez valószínűleg még fél kiló liszt sem fog kelleni. Jól keverd össze, picit sózd meg, majd fél centi vastagra nyújtsd ki a tésztát és készíts belőle kör alakú formákat - pogácsaszaggatóval. Süsd ki forró olajban és egy picit sózd meg a végén, jól keverd őket aztán össze, hogy ne csak a tetejük legyen só ízű. EGYHARAPÁSOS PARTIKAJA Vegyél kicsire karikázható kifliket, bagetteket, szeleteld fel őket kisebb karikákra, vajazd be a felét, a másik felére meg kenj kenőmájasat, tojáskrémet. A vajasak tetejére tehetsz egy kis karika kolbászt, egy kocka alakúra vágott felvágottat, majd az összes tetejét díszítheted egy kis kocka sárga paprikával, fél karika koktélparadicsommal, pici reszelt sajttal, esetleg néhány tetetére tehetsz fél karika retket, félbevágott olivabogyót. Az ilyen finom ételhet szívószállal, jégkockával kínáld a gyümölcsleveleket!
KARÁCSONYI RECEPTEK
Sós finomság Vegyél hozzá: 3-4 háromszög alakú krémsajtot 1 sütővajat és 25 dkg simalisztet. Jól keverd össze a sajtot a vajjal és a liszttel, gyúrd meg és fél centiméter vastagra nyújtsd ki a tésztát. Hold alakú vagy pénzérme formájú alakzatokat készits belőle, helyezd a sütőlapra, s mielőtt a formákra szórnál díszként valamit, olajozd meg finoman a sültkék tetejét. Aztán szórj rá kevés szezámmagot vagy diót nyomj a tetejébe, esetleg szórd meg óvatosan kristálysóval. Vaníliapatkó Készíts ki: 30 dkg simalisztet, 30 dkg sütővajat, 10 dkg porcukrot, 10 dkg őrölt diót. Keverd össze, gyúrd meg alaposan, nyújtsd ki a tésztát, majd készíts belőle patkókat és süsd meg. Szórd be vaníliacukorral! Medvenyomok Készíts elő: 50 dkg simalisztet, 30 dkg sütővajat, 15 dkg porcukrot, 30 dkg őrölt diót, 2 egész tojást. Kell még pici reszelt citromhéj, vanília, csipetnyi fahéj, fél csomag sütőpor. Mindent alaposan keverj össze, rakd formákba (medvetalp alakúba vagy bármilyenbe, kosárka alakúakba is lehet) és már csak ki kell sütni.
MEGGYES-VANÍLIÁS SÜTI
Ehhez a finom sütihez kell szerezned 30 dkg lisztet, 15 dkg cukrot, 10 dkg vajat, 2 db tojást, 2 kiskanál sütőport, fél kiskanál vaníliát. A töltelékhez szükséged lesz 300 ml mascarponera, 2 dl tejszínre, 30 dkg magozott meggyre, 1 csomag vaníliás pudingporra és egy citromra. A tésztához a lisztet elkevered a sütőporral, cukorral, vaníliával, a tojást és az apró darabokra törött vajat is hozzáteszed, sima tésztává gyúrod, fóliába csomagolva kb. Fél óráig pihenni hagyod, a sütőt közben 170 fokon előmelegíted. Kivajazod és kilisztezed a sütőformát, méretre nyújtod a tésztát és negyed óráig sütöd. A töltelékhez összekevered a mascarponét a tejszínnel, a citrom reszelt héjával és a vanÍliás pudinggal. A lecsöpögtetett, kimagozott meggyet is beleforgatod. A masszát a tésztára simítjuk és sütjük újabb negyed óráig. Aztán a tepsiben hagyjuk kihűlni. Mindennel egybevetve az elkészítési ideje nem egész egy óra. Az íze mennyei.
Diós csodasüti
Szerezz 20 dkg cukrot, 5 dkg Ramat, 2 tojást, 15 dkg baracklekvárt, 30 dkg lisztet, egy kiskanál szódabikarbónát, 2 dl szódavizet és 5 dkg durvára szelt diót a tetejére. A sütőt 200 fokra előmelegíted, a margarint a cukorral, egész tojásokkal, lekvárra habosra kevered, hozzáadod a szódabikarbónával elkevert lisztet és a szódavizet. A bezsírozott, lisztezett tepsibe teszed a masszát, a dióval megszórod. 5 perc sütés után lejjebb teszed a hőfokot, 180 fokon sütöd tovább 25 percig. Tűpróba – akkor jó, ha már nem tapad ragacsosan a tészta. Fél óra alatt kész az isteni finomság, előkészítéssel együtt max. háromnegyed óra.
Túrós csusza sült szalonnakockákkal
Vegyél csomagolt szalonnaszeleteket, egy zacskó vastagabb tésztát, 1 tejfölt és egy csomag túrót. Főzd ki a tésztát, a szalonnaszeleteket szeleteld fel kicsi darabokra és süsd meg ropogósra. A kifőtt tésztát keverd el a túróval és a tányérokon tálalva tegyél a tetejére egy leveseskanál tejfölt dísznek és szórd meg a sült szalonnadarabkákkal. Ha ízletesebben akarod a csuszát, a vízbe, amiben főzöd, tegyél egy kiskanál sót. Egyszerű és nagyszerű eledel. Igen finom.
EPERFAGYI LÓHALÁLÁBAN
Vegyél 1,5 dl tejet, 2 dl tejszínt, 10 dkg porcukrot, 30 dkg epret – frisset vagy mélyhűtöttet, 1 evőkanál citromlét is szerezz be, s csipetnyi sót készíts. Az epret mosd meg, szedd ki a csutkáját. Vágd fel pici darabokra, turmixold össze. Szórd rá a cukrot, a sót, a citromlevet löttyintsd rá. Tejjel öntsd nyakon és kavard meg. A tejszínből verj habot, kavard össze az eperpéppel. Rakd műanyag tálkákba és mélyhűtőbe. Kész a fagyi néhány órán belül – isteni ízű.
Nyár - vakáció - isteni falatok
MENNYEI EPERHAB A habcsókhoz: 2 tojásfehérje 15 dkg cukor 1 fiola keserűmandula aroma (színtelen) A narancsos eperhez: ½ kg friss vagy mélyhűtött, felolvasztott eper 2-3 evőkanál illatos narancslikőr Az édes tejszínhabhoz: 3 dl hideg tejszín 2-3 evőkanál porcukor A díszítéshez: néhány menta levél A habcsókot úgy készítjük el, hogy asütőt előmelegítjük 150 fokra. 2 nagy tepsire sütőpapírt fektetünk. Egy fém keverőtálban kézi habverővel összekeverjük a tojásfehérjéket a cukorral, majd a tálat enyhe gőz fölé tesszük, és figyelünk rá, hogy ne érjen bele az alja a forró vízbe. Ezután a cukros tojásfehérjét addig keverjük, amíg a cukor fel nem oldódik a meleg hatására, aztán levesszük a gőzről, és hozzáadjuk a keserűmandula aromát. A cukros fehérjéből kemény és fényes habot verünk, aztán evőkanálnyi kupacokat rakunk belőle egymástól 5 cm-re a tepsikre, és megsütjük őket. Ez úgy megy, hogy miután betettük a habcsókokat a sütőbe, a sütőt azonnal kikapcsoljuk. Így azalatt sülnek meg, amíg a sütő teljesen kihűl. És mivel ez eltart egy darabig, érdemes már előző este nekilátni a habcsókoknak, aztán éjszaka békén hagyni őket a kikapcsolt sütőben. Aztán az epret apróbb darabkákra vágjuk - vagy krumplinyomóval összetörjük -, és megöntözzük a narancslikőrrel. Ezután a hideg tejszínhez hozzászitáljuk a porcukrot, majd habot verünk belőle. Végül összeállítjuk a desszertet. A habcsókot mozsárban durvára törjük, a narancsos eperhez szórjuk, majd hozzákanalazzuk a tejszínhabot is majd az egészet óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk. Ha kész, üvegkelyhekbe kanalazzuk, és díszítésül mindegyikre helyezhetünk egy-két mentalevelet, egész eperszemet, fél eperszemet.
Citromos rizsgolyók
Ami szükséges: 7,5 dl tej só 20 dkg rizs 10 dkg cukor 2 kávéskanál őrölt fahéj 2 citrom 2 evőkanál liszt 5 dkg margarin 4 tojásfehérje olaj a sütéshez a tetejére porcukor Készítése: A tejet csipetnyi sóval felforraljuk, beleszórjuk a rizst, puhára főzzük. A főzési idő felénél hozzáadjuk a cukrot és a fahéjat. A citromok héját lereszeljük, levüket kinyomjuk. A kész rizst levesszük a tűzről, hozzáadjuk a lisztet állandó kevergetés mellett, majd a citrom héját és levét, a margarint, végül simára keverjük, kihűtjük. A tojásfehérjét csipetnyi sóval habbá verjük, és a langyos rizshez keverjük. A masszából kis golyókat formálunk, bő, forró olajban aranyszínűre sütjük. Papírtörlőre rakjuk ki, hogy felitassuk az olajat, porcukorral megszórjuk a tetejüket. Fagyigombóccal is diszíthetjük a tényért, de fagyasztott gyümölcsöt is tálalhatunk mellé, jót mutat és finom.
|
|